Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Havazás
Hétfő
Havazás
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

9 évesen lopott, 12 évesen megerőszakolta az anyját

Központ július 12, 2012 Hír & hírháttér

9 évesen lopott, 12 évesen megerőszakolta az anyját

Egy egész település lakosságát félelemben tartja egy 12 éves fiú Brăila megyében. A Dudeşti-en élő kamasz már kilenc éves korában bűnöző volt, kirabolta a falu óvodáját. Azóta jónéhány betörés van a háta mögött, 11 éves korában például a szomszédoktól lopott, újabban pedig az anyját akarta megerőszakolni.

 

Első akciója 2009 októberében volt, amikor egy másik fiúval az óvodából egy faliórát és egy magnetofont lopott. Egy darabig csend volt, ám tavaly ismét elkezdte. A szomszédoktól biciklit, fémvágót, takarót, ételt lopott. Ez év márciusában elemelt egy gázpalackot, némi pénzt és más értékes javat. A rendőrség szerint hat betörést hajtott végre.

Néhány nappal ezelőtt saját anyjától akart elvenni némi pénzt, de mivel nem talált semmit, felháborodott, berontott abba a szobába, ahol anyja aludt, és megpróbálta megerőszakolni. A nő megijedt, és elkezdett teli torokból segítségért kiabálni, a fiú csak ekkor hagyta abba a dulakodást.

A rendőrség egyelőre nem tehet semmit, hiszen az elkövető kiskorú. A hatóságok vizsgálják a fiú családi hátterét, szociális körülményeit.

Forrás: manna.ro/libertatea


Share Button
Ennyien olvasták: 190

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.