Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Szombat
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső

A dietetikusok szerint nem újdonság a feldolgozott hústermékek rákkeltő hatása

Központ október 28, 2015 Hír & hírháttér

A magyar Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) dietetikusa szerint semmi újdonság nincs a WHO most nyilvánosságra hozott jelentésében, amely azt állapítja meg, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és „valószínűleg” a vörös húsé is az.

feldolghusok

Miháldi Kinga az M1 aktuális csatorna műsorában kedden leszögezte: a most megjelent információk eddig is tudhatók voltak.

Az OÉTI szakértőjét, valamint Németh Antal, a magyarországi Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnökét annak kapcsán hívták be stúdióba, hogy hétfőn az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) közzétette rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben a feldolgozott hústermékek fogyasztását rákkeltőnek minősítették, és valószínűnek nevezték, hogy a vörös húsoké is az, beleértve a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét.

Az OÉTI dietetikusa szerint a húsok esetében a tartósítási eljárások miatt vetődhet fel ez a probléma. Megfogalmazása szerint ugyanakkor „nem mindennap kell kolbászt enni”, a mértékletesség és a változatosság a fontos. Más-más kategória a színhús és a húskészítmények – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészséges táplálkozást illetően tíznapos intervallumban kell gondolkodni, és akkor megelőzhetők a különböző daganatos betegségek.

A rostdús táplálkozás szintén segíthet egyes betegségek elkerülésében – mondta.

Németh Antal arra mutatott rá, hogy a most nyilvánosságra hozott kutatásról nem kaptak sokoldalú, kielégítő információt. Kiemelte azt is, hogy több adalékanyag együttes hatását ma még nem ismerik a szakemberek.

Kifejtette: a túlzott hőkezeléssel előállított, a túlgrillezett, valamint a túlfüstölt húskészítmények valóban aggályokat vethetnek fel, de egy normál konyhai eljárással előállított sült hús, vagy más húsos étel nem tartozik ebbe kategóriába.

Ezt a véleményt dietetikus is osztotta, és a közétkeztetési rendeletre hivatkozott, ami szabályozza a bő zsiradékban sült ételek gyakoriságát. Felhívta a figyelmet ugyanakkor a vörös húsok fogyasztásának szükségességére, a vérképzésben betöltött szerepükre.

A vegetáriánusoknál ugyanis kimutatható a vashiányosság, amely a húsmentes étrendre vezethető

Német Antal elmondása szerint bizonyos sertéshúsok ma táplálkozástudományi szempontból hasonlóak a baromfihúsokhoz. Példaként említette, hogy a karaj ma már kevesebb zsírt és koleszterint tartalmaz, mint a baromfimellfilé.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 205

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.