mpp
Hír & hírháttér

A Magyar Polgári Párt távirata Markó Béla elvtársnak

A Magyar Polgári Párt távirata Markó Béla elvtársnak,

Románia miniszterelnök-helyettesének

Miniszterelnök-helyettesi tisztségének megtartása alkalmával a Magyar Polgári Párt és közösségünk dolgozói nevében forró, testvéri jókívánságainkat küldjük önnek. Csodálattal adózunk az ön kitartó, megrendíthetetlen hite előtt, amellyel visszaveri a diktatúra vérbíráinak támadását, miszerint bársonyszékeik megtartása érdekében Önök mindenre képesek.

 

Az ön személyében, Markó elvtárs, a munkásosztály hős fiát, Lenin és Sztálin hű tanítványát, az erdélyi magyarság vezérét és tanítóját köszöntjük. Az ön vezetésével tömörítette egységbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közösségünk demokratikus erőit a fasiszta Horthy-rendszer és a hitleri megszállók elleni harcra. ön, a Vörös Hadsereg világtörténelmi jelentőségű győzelmére támaszkodva megteremtette Erdélyben és Székelyföldön a népi demokrácia hatalmát. Az ön vezetésével valósult meg a magyar munkásosztály egysége, jött létre az RMDSZ kormányzati szerepvállalása, mint a szocializmus építésében, illetve az amerikai–angol háborús gyújtogatók ellen elért győzelmeink biztosítéka.

Teljes szívből kívánunk önnek, Markó elvtárs, jó erőt és egészséget, az erdélyi magyarság dolgozóinak boldogságára, a béke és szocializmus javára.

Kérjük, adja át szívből jövő jókivánságainkat Kelemen Hunor, Borbély László és Ritli László miniszter elvtársaknak, akik – önhöz hasonlóan – továbbra is sziklaszilárdan őrzik bársonyszékeiket a nemzetközi béketábor legnagyobb örömére.

a Magyar Polgári Párt sajtóirodája

Székelyudvarhely, 2012. február 10.

 

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.