Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

A Magyar Polgári Párt üdvözli Tőkés László megállapodást szorgalmazó nyilatkozatát

Központ november 9, 2011 Hír & hírháttér

A Magyar Polgári Párt üdvözli Tőkés László megállapodást szorgalmazó nyilatkozatát

Marosvásárhely stratégiai pontja az erdélyi magyarságnak, és mint ilyen a Magyar Polgári Párt rendkívüli odafigyeléssel és felelősséggel kezeli a jövő évi önkormányzati választások előkészítését ebben a városban.

 

Többször is világossá tettük álláspontunkat mely szerint a polgári alakulat a teljes nemzeti egység megvalósítása érdekében pártok felett álló személyt javasol polgármester-jelöltnek. Meggyőződésünk hogy olyan jelöltre van szükség Marosvásárhely esetében, aki a város magyarsága, sőt a román nemzeti közösség legalább egy részének bizalmát is élvezi. Marosvásárhelyen olyan személyt kell állítani, aki meg tudja nyerni a választásokat, mondtuk már 2008-ban, amikor Bölöni Lászlót javasoltuk, és hirdetjük most is, amikor megismételtük javaslatunkat 2012-re vonatkozóan. Ebben a szellemben tettük meg további nevesítéseinket is. Ebben a kontextusban üdvözöljük Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének legutóbbi, a marosvásárhelyi polgármester-választás tárgyában született állásfoglalását is, mely szerint Vass Levente, a bukott egészségügyi miniszter tanácsadója nem lehet Marosvásárhely magyarságának egységes jelöltje. Egyetértünk abban, hogy Kelemen Atilla és Borbély László RMDSZ-es csúcspolitikusok bukása után Vass Levente könnyűnek találtatik, s mint olyan eleve kudarcra ítélt.
Értetlenül állunk az EMNT helyi vezetőinek magatartása előtt, akik az alapító Tőkés László által képviselt elveket is felrúgva az erdélyi magyar rendszerváltás lehetőségének szabnak gátat. Ugyanakkor most már értjük, hogy mi vezérelhette az EMNT helyi vezetőit, amikor egyedüli magyar alakulatként nem látták el kézjegyükkel a Bölöni Lászlónak küldött felkérő levelet. Értetlenül tesszük fel a kérdést ki is vezeti az EMNT-t valójában. Tőkés László elnök, az Európai Parlament alelnöke, avagy Jakab István és Kali István megyei vezetők? Ezek után ismételten felszólítjuk az EMNT Maros megyei szervezetét, hogy Tőkés László álláspontjának ismeretében írják alá azt a levelet, amelyet korábban már ellátott kézjegyével László György, az MPP Maros megyei elnöke, Benedek István, az RMDSZ városi szervezetének elnök és Biró Zsolt, a Marosszéki Székely Tanács elnöke. Bölöni László többször is világossá tette csakis akkor vállalja a jelölést, ha teljes egység alakul ki körülötte. Felszólítjuk a Maros megyei EMNT-t ne legyen a nemzeti egység kerékkötője.

Meggyőződésünk, hogy az említett rendszerváltást csakis a nemzeti oldal egységes fellépése hozhatja meg 2012-ben, ennek érdekében pedig kívánatosnak tartjuk az együttműködést mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, mind a Székely Nemzeti Tanáccsal, de akár az RMDSZ rendszerváltást sürgető politikusaival is. 
A Magyar Polgári Párt továbbra is nyitott az együttműködésre az általunk felvállalt eszmék és nevesített személyek körül kialakítandó konszenzus érdekében. Üdvözöljük Tőkés Lászlónak a Smaranda Enache jelöltségét támogató kijelentését is, hiszen mint ismert a neves emberjogi harcos, európai szintű demokrata egyike az általunk korábban is nevesített jelölteknek. Megismételjük ugyanakkor korábbi felhívásunkat is, mely szerint a közéletben való szerepvállalásra bátorítjuk, és mint további lehetséges jelölteket fenntartjuk Benedek Imre orvosprofesszort, aki szakmailag nemzetközi elismertségre is szert tett; illetve Biró Zsoltot, aki elismert újságíró és a Székely Nemzeti Tanács alelnöke illetve marosszéki elnökeként az önrendelkezés iránti küzdelmünk hiteles megtestesítője.

Marosvásárhely Székelyföld fővárosa és Marosszék Székelyföld része, mondjuk ma, amikor a régiófelosztás kérdésköre újra és újra borzolja a kedélyeket. Fontosnak tartjuk hát megismételni a Maros megyei tanácselnök-jelölt személyére tett javaslatunkat is. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke az ideális jelölt, hiszen Székelyföld esetében a területi autonómiája megteremtése az a nemzeti minimum, amit minden magyar politikai alakulat zászlajára tűz, ennek parancsát nem szegheti meg senki. Megítélésünk szerint Izsák Balázs jelölésének nem lehet alternatívája.

Marosvásárhely – Székelyudvarhely, 2011. November 9.

(közlemény)


Share Button
Ennyien olvasták: 195

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.