Hír & hírháttér

A NATO-ban és a hadseregben bízunk a legjobban

A nemzetközi intézmények közül a romániaiak leginkább a NATO-ban bíznak: az ukrajnai válság okozta aggodalmak közepette tovább emelkedett Romániában az Észak-atlanti Szövetség bizalmi indexe, amely meghaladta a 62 százalékot – közölte hétfőn az Adevărul.

katonasag
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, idén áprilisban végzett felmérésének eredményeihez képest valamennyi nemzetközi intézmény támogatottsága – még a sereghajtó (37 százalék alatti) Nemzetközi Valutaalapé is – átlagosan három százalékkal javult. A jelenséget kommentáló szociológusok ezt is annak tulajdonítják, hogy a romániaiak nemzetközi szövetségeseiktől remélnek támaszt a térségben megnövekedett feszültség közepette. Az ENSZ-re, EU-ra, Európai Parlamentre és Világbankra is érvényes általános tendenciát csak az Európai Bizottságba vetett bizalom nem követte, amely 50 százalékon stagnál.

Az állami végrehajtó intézmények sorában továbbra is a hadseregnek van a legmagasabb bizalmi indexe Romániában, amely a tavalyi 67 százalékos szintről 75 százalékra emelkedett. A katonaságot a bizalmi rangsorban a csendőrség követi 65 százalékkal, harmadik a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 61 százalékkal, a sereghajtó pedig az adóhatóság 39 százalék alatti eredménnyel.

A politikai intézmények közül a legtöbben az elnöki hivatalban bíznak, de a februári csúcshoz képest bizalmi indexe csaknem 3 százalékkal romlott, és 49 százalék alá esett vissza. Az Adevărul szerint egyértelmű, hogy ez az államfő megítélésének romlását jelzi, hiszen Traian Băsescuelnöksége utolsó napjaiban a hivatalába vetett bizalom nem érte el a 18 százalékot, míg Klaus Johannis államfővé választása után az elnöki hivatal bizalmi indexe 51 százalék fölé ugrott.

A kormányban a megkérdezettek 25 százaléka bízik, míg a parlament bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig alig 7 százalékos.

Forrás: mti

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.