Központ
2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
Zivatar valószínű
Kedd
Zivatar valószínű
Zivatar valószínű
Holnap
Zivatar valószínű
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű

„Aki ellenzi az előválasztást, az tart valamitől…”

Központ november 14, 2011 Hír & hírháttér

BENEDEK_IMRE„Aki ellenzi
az előválasztást,
az tart valamitől…”

 Interjú  dr. Benedek Imrével

 

 

A közösségi érdekeket a pártérdekek elé helyezné

 

– Mi késztette az elhatározásra, hogy független polgármester-jelöltként induljon a jövő évi választásokon?

 – Egyre többen ismerik fel, hogy Vásárhelyen változásra van szükség. Ehhez pedig elsőként a városvezetést kell lecserélni. Életkoromnál fogva, úgy érzem, megvan bennem a szükséges tudás, tapasztalat, miért ne: bölcsesség – ezt a szakmai, a politikai, illetve a mindennapi életben egyaránt bizonyítottam – ahhoz, hogy eredményesen képviselhessem nemzeti közösségem, illetve a város érdekeit. S mivel voltak civil szervezetek, de egyének is, akik személyesen megkerestek, felkértek erre, nem tehettem meg, hogy visszautasítsam őket. Tartozom ezzel annak a közösségnek, amelyben élek.   

 

– Kiknek a támogatására számít?

 – Amint azt már önök is tudják, független jelöltként indulok. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező időszakban olyan embernek kell vezetnie a várost, aki számára nem a pártérdekek az elsődlegesek, hanem a közösségiek, a városlakók érdekei. Nem lehet egy várost, különösen egy olyan sajátságos helyzetűt, mint Vásárhely kizárólag a pártszempontokat követve irányítani. Hogy kiknek a támogatására számítok? Azt már a korábbi évek tapasztalatából tudhatjuk, hogy egy választás kimenetelét elsősorban nem a párt vezetői, hanem a tagság befolyásolja igazán. A visszajelzésekből ítélve nincs olyan szervezet, politikai erő, amelynek soraiban ne lennének támogatóim. Sőt, román emberek is jelezték, hogy Florea esetleges ellenlábasai közül engem tartanak a legesélyesebbnek, s a változás érdekében akár rám is szavaznának.

 

Az előválasztás a jelöltállítás legdemokratikusabb módja

 – Ha a közös jelöltállítás érdekében a magyar pártok, civil szervezetek előválasztást tartanának, ön is megmérettetné magát?

– Határozottan állítom, hogy az előválasztás lenne a legalkalmasabb módja a magyar polgármester-jelölt személyének kiválasztására. És a legdemokratikusabb is.

 

– Ideje lenne szakítani azzal a gyakorlattal, hogy maroknyi ember, az RMDSZ felső vezetése döntse el, ki legyen a polgármester-jelölt – ahogyan az később már két ízben is kiderült: a vesztes polgármester-jelölt. Mert nagyfokú politikai rövidlátást, sőt vakságot feltételez az, hogy egyesek nem hajlandók tudomásul venni, hogy bizony megosztott a magyarság, beleértve a vásárhelyit is.

Azt kell mondanom, aki ellenzi az előválasztást, az tart valamitől, annak nem az a legfontosabb, hogy újra magyar polgármestere legyen a városnak.

Természetesen indulnék egy előválasztáson, ha pedig nem én nyerném meg, akkor a győztest máris támogatásomról biztosítom.

 

– Hogyan vélekedik arról, hogy az MPP esetleg a szintén független Smaranda Enachét támogatná?

 – Tudomásom szerint, legalábbis így tájékoztattak erről, az MPP városi szervezete úgy döntött, engem támogatnak. Viszont ők is ragaszkodnának az előválasztáshoz.  

Visszatérve Enache asszonyra, ha indulna az előválasztáson és nyerne, akkor elnyerné az én támogatásom is.

Viszont egy kicsit furcsa lenne, sőt szegénységi bizonyítvánnyal is felérne, ha a vásárhelyi magyarság nem lenne képes egy esélyes magyar polgármester-jelöltet állítani.  

 

– Hogyan tudná összeegyeztetni hivatását a városvezetői tisztséggel?

 – Nézze, én már abban a korban vagyok, hogy elmondhatom: tehetségemhez és a körülményekhez képest mindent, vagy közel mindent elértem, amit a szakmában elérhettem. Sikerült kialakítanom egy olyan, hivatástudat és szakmai felkészültség tekintetében kiváló csapatot, amely nélkülem is működőképes.

Keresztény és konzervatív értékrend szerint élő emberként a szívemen viselem nemzeti közösségem sorsát, a városomét, ezért úgy gondolom, eljött az ideje annak, hogy letudjam ilyen irányú adósságomat is.

 

Kapcsolatrendszerét is bevetné a gazdasági talpraállásért

 – Megválasztása esetén melyek lennének első intézkedései?

 – Egy évvel a választások előtt még talán korai lenne erről nyilatkozni…

Azt azért elmondhatom, hogy kiemelt fontosságot tulajdonítanék annak, hogy feltámasszam a város sportéletét, különösen a tömegsportra áldoznék. Sportlétesítményekre lenne szükség: fedett uszodára, műjégpályára stb. Ezzel lehetőséget teremthetnénk mind az unatkozó öregeknek, mind a kallódó fiataloknak a szabadidő értelmes eltöltésére.

A város kulturális életét is felpörgetném, hisz olyan ritka adottságokkal rendelkezik ez a város – román és magyar színtársulatok, művészeti egyetem, filharmónia, írók, képzőművészek sokasága –, amit sokan irigyelhetnek. Nem kellene csak szándék és némi pénz a városvezetés részéről, no meg némi szakértelem ahhoz, hogy Székelyföld, Erdély, sőt Európa egyik kulturális központja legyen ez a város.

A végére hagytam, de talán ez a legfontosabb: a város gazdasági életének fellendítése. Mert elfogadhatatlan, tűrhetetlen, hogy olyan nagy múltú ipari egységek, mint amilyen a Metalotehnica, Imatex, Electromaros voltak egykor, mára nyom nélkül eltűnjenek. Ezekben az üzemekben annyi szakmai tudás halmozódott fel az idők során, ami – a technika gyors fejlődését sem feledve – nem tűnhetett el az idő süllyesztőjében, csak éppen kihasználatlan. Kiterjedt kapcsolatrendszerem által mozgósítani tudnám külföldi barátaimat, akiknek segítségével befektetőket lehetne idevonzani, beindulna az ipari termelés, ami az emberek életszínvonalának javítását eredményezhetné.

Egyelőre ennyit, a többiről majd a maga idején még szót ejtünk…   

 


   

Smaranda Enache: „… én egy ilyen előválasztáson nem tudnék részt venni. Nem tartom ezt helyesnek, mert azt jelentené, hogy valamilyen módon beleszólok a magyar pártok belső ügyeibe, ez a szándék pedig egészen távol áll tőlem.”  

(Központ, 2011. augusztus 24., 34. sz. )


Share Button
Ennyien olvasták: 176

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.