Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső
Derült
Kedd
Derült

Az RMDSZ csúcsvezetése szorongatja a mezei párttagokat

Központ július 11, 2012 Hír & hírháttér

rmdsz_pajtaAz RMDSZ csúcsvezetése szorongatja a mezei párttagokat

Hétfő este indulatoktól terhes választmányi gyűlést tartott az RMDSZ, amikor több körzet elnöke is lemondott tisztségéről. Az elnökök lemondási szándékának komolyságáról Brassai Zsombor ügyvezető alelnököt, és dr. Benedek István frakcióelnököt kérdeztük.

Brassai Zsombor bagatellizálni próbálta a történteket, a körzeti elnökök lemondási szándékának komolyságát, hisz szerinte azok tájékozatlansága és hirtelen felindulása eredményezte ezt a sebtében hozott döntést. „Tájékozatlanok voltak a körzeti elnökök, többen azt hitték, hogy felfüggesztettük az RMDSZ-t, pedig erről szó sincs. Egyszerűen megállapítottuk, hogy a szervezetet újra kell alakítani. Meggyőződésem, hogy tisztázódik a helyzet, és megértik, hogy a legfontosabb: a szervezet működésének optimalizálása” – mondta el a Szövetség ügyvezető alelnöke. Ezzel ellentétben áll a szombati Népújságban megjelent nyilatkozata, miszerint „többek között a marosvásárhelyi szervezet tevékenységét felfüggesztve történik majd meg az RMDSZ újraszervezése” és „hétfőig a marosvásárhelyi szervezet elnöksége át kell adja a székházat (annak az öttagú bizottságnak, amely átveszi a vásárhelyi RMDSZ működését), és kezdetét veszi az újraszervezés”.

Benedek István, az RMDSZ frakció elnöke szerint nem volt meglepő a körzeti elnökök felháborodása, sem írásos felmondása, hisz ezeket az embereket jogtalan vádakkal illették. „Ezek a személyek egy nehéz szociális helyzetben dolgoztak önként és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Mindemellett nehéz volt megszólítani a szavazópolgárokat is, mert a társadalmat érintő megszorító intézkedésekben az RMDSZ is részt vállalt. De olyan eredményt értünk el, amely nem nevezhető rossznak, így jogos, hogy felháborodtak az éles kritikán, amely az RMDSZ csúcsvezetősége felől jött” – mondta Benedek. Hozzátette, reméli, le tudja csillapítani a kedélyeket, hisz minden tisztségviselő tudatosan dolgozó ember, és szükség van a tapasztalatukra. „Lemondási szándékuk nagy része komoly, hisz elkeseredésük indokolt. Emlékezzünk csak arra, hogy a választások még le sem jártak, és az alakulat vezetői máris azt szajkózták, hogy valami nincs rendben a marosvásárhelyi RMDSZ-ben, és újra kell azt szervezni” – összegzett Benedek.

Kíváncsiak lettünk volna Borbély László és Frunda György véleményére is a történteket illetően, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk őket.


Share Button
Ennyien olvasták: 181

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.