benedek_istvan
Hír & hírháttér

Be kellene zárni a vegyipari kombinátot

benedek_istvanBe kellene zárni
a vegyipari kombinátot

Szerdai sajtótájékoztatóján Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke felháborodását fejezte ki a MOGYÉ-vel, illetve az évek óta Marosvásárhelyt és környékét szennyező Azomaros vegyipari kombináttal kapcsolatosan.

Benedek kifejtette, hogy  az Azomaros vegyipari kombinát ügyében  30 éve semmiféle határozott lépést nem tettek a gyár szennyezésének csökkentése érdekében. Emellett egy nagyon aggasztó problémára hívta fel a figyelmünket, mint mondta, fiatal orvosként egy csoport tagja volt, amely a kombinátban dolgozó emberek egészségi állapotát vizsgálta, és szinte mindeniküknél súlyos elváltozásokat észleltek a máj és emésztőrendszer szintjén, és kritikus légúti megbetegedések is megfigyelhetőek voltak a munkások zöménél. Azt is elmondta, hogy orvosi praxisa során sok olyan leukémiás beteggel találkozott, akik a kombinát környékén laknak. „Nem bizonyított tény, hogy betegségüket kizárólag az Azomaros mérgező mellékterméke okozza, de nem hiszem, hogy ez csupán a véletlen műve lenne.”

„Egy modern városban, amilyen Marosvásárhely, elképzelhetetlen, hogy a központhoz és lakott területekhez közel egy ilyen, egészségre fokpozottan káros gyár működjék. Fokozatosan ugyan, de be kell szűntetni a működését” – összegzett az RMDSZ helyi elnöke.

Elterelő hadművelet folyik a MOGYÉ-n

„Ízléstelen és minősíthetetlen dolog folyik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, amelynek nem is etnikai probléma a gyökere, hanem az egyetem rossz menedzsmentjét, pénzelosztását szeretnék palástolni egy ilyen konfliktussal. Félnek a számadástól, mert rengeteg pénznek máshol lett volna a helye: sportpályákat építtettek, sportkatedrát hoztak létre, illetve felesleges és nagy összegeket fordítanak a röplabdacsapatra, emellett felmerült a plagizálási botrány is. Az elmúlt időszakban ezekről nem esett szó, hisz a magyar tagozatok létrehozása körül kialakult huzavonával szeretnék az igazán kényes dolgokról elterelni a figyelmet – fejezte ki határozott véleményét Benedek, aki elmondta, hogy nem csak politikusként, de orvosként, egyetemi tanárként, sőt, magánemberként is felháborítónak tartja az egy éve folyó kötélhúzást. Azt is sértőnek tartja, hogy a román diákok a magyar kar megalakítása elleni tüntetése és akadékoskodása egyértelműen tanári manipulációnak tudható be, ráadásul sokszor ugyanazokat a személyeket látja ezek soraiban, akiknek jelentős szerepük volt 1990 márciusában is.

Elmondta azt is, hogy manipulálnak azok a tanárok, illetve diákok, akik azt állítják, hogy a magyar departamentumok megalakításának következményeként eredményeként, az intézményt lefokozzák, akkreditációját megvonják és az egyetemi oklevelek nem állják meg a helyüket Románia, illetve a külföld munkaerőpiacán. Ugyanakkor a magyar tagozat esetében a tanárhiány sem jelentene problémát, hisz egyes tanügyi káderek a román, magyar és angol karokon is tudnának oktatni. Benedek azt is kifogásolja, hogy a MOGYE a 3. helyről a 27-re esett vissza az egyetemek országos rangsorában, aminek okát abban látja, hogy a rektorátus nem az oktatással foglalkozott.


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.