Központ
2017. október 16. hétfő, Gál
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szerda
Derült
Derült
Csütörtök
Derült

Benedek: „Esélyegyenlőséget szeretnék!”

Központ június 10, 2012 Hír & hírháttér

Benedek: „Esélyegyenlőséget szeretnék!”

Benedek Imre, a Magyar Polgári Párt polgármester jelöltje reggel 10 órakor jelent meg családjával a Szász Adalbert Sportlíceumban felállított szavazókörzetnél. Miután választópolgári kötelességének eleget tett, válaszolt a sajtó kérdéseire:

 

Mi a véleménye a szavazáson való részvételről?

„Úgy látom, hogy az idei helyhatósági választásokon is való részvétel a megszokott, azaz nincsenek túl sokan. Úgy gondolom, hogy minden polgárnak élnie kellene a szavazás jogával, mert így járulhatunk hozzá a saját közösségünk fejlődéséhez. Örvendenék, ha a fiatalok kis eljönnének szavazni.”

Mi volt a céljuk akampánnyal, illetve milyen eredményre számít?

                       

„Fontosnak tartom az egyenlőséget, amit jelen esetben nem tapasztalok, hiszen mi beleegyeztünk abba, hogy összeszedjék a mi plakátjainkat, mégis az Ifjúsági Háznál két másik jelölté még mindig ki van függesztve. Az egyenlőség lesz az első dolog, amit kezdeményezni fogok. Ezzel a kampánnyal azt szerettük volna elérni, jómagam, és a Magyar Polgári Párt, hogy ne legyenek olyan megkülönböztetések, hogy „jó magyar” és „rossz magyar”. Egy közösséghez tartozunk, mindenkinek a tehetségére szükség lenne, és nem arra, hogy egymást félretoljuk. Vissza kell térnünk a demokrácia alapjaihoz. Ami pedig az eredményt illeti, a tanácsba szeretnék bejutni.”

                                

Share Button
Ennyien olvasták: 171

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.