Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Bernády-ügy: az igazgató menesztését kérik

Központ április 2, 2012 Hír & hírháttér

benedekiBernády-ügy: az igazgató menesztését kérik

A marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskola jelenlegi igazgatójának a menesztését kéri az RMDSZ, mivel az nem tudta kellőképpen kezelni a tanintézet átnevezése kapcsán kialakult helyzetet – jelentette be pénteken Benedek István, a szövetség helyi elnöke.

 

„Továbbra is kérni fogjuk az iskola vezetőjének felfüggesztését, mert nem tudta kellőképpen kezelni a helyzetet, és más iskolákban is feszültség alakult ki ennek hatására” – mondta Benedek. Kifejtette, a helyi önkormányzat legutóbbi ülésén az iskola vezetőségi tanácsának a kiegészítéséről döntött. A testületben két magyar és két román nemzetiségű tanár, két magyar és egy román tanácsos, a polgármesteri hivatal részéről egy román nemzetiségű személy, illetve egy román és egy magyar nemzetiségű szülő vesz részt.

Szerinte a két magyar tanácsos megválasztására azért volt szükség, hogy megállítsák a félretájékoztatást. Mint mondta, a testület tagjainak le kell ülniük tárgyalni a tanintézet aligazgatójával és a tanári karral, hogy megoldják a felmerült gondokat.

Forrás: krónika

Share Button
Ennyien olvasták: 201

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.