Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Kósa: az illegális bevándorlás fokozza a terrorveszélyt – romániai útvonalra gyanakszanak

Központ március 22, 2016 Aktualis, Hír & hírháttér, Külföld

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerint napnál világosabban kiderült: fokozza a terrorveszélyt az a folyamat, hogy illegális bevándorlók ellenőrizetlenül, tömegével áramlanak be az Európai Unió területére.

453136_a_check_in_pultok_kozott_a_robbantasok_utan

Kósa Lajos kedden a bizottság zárt ülése után újságíróknak azt mondta: az ülésén szó esett a brüsszeli robbantásokról, amelyeknek két magyar sérültje is van. Ők magyar kormányalkalmazottak, akik Brüsszelben dolgoznak – tájékoztatott.         Pintér Sándor belügyminiszter arról számolt be, hogy a terrorkészültséget átmenetileg kettes fokozatra emeli, amíg nem derülnek ki további adatok a brüsszeli terrortámadásról – ismertette.
Az intézkedés a metró és a nemzetközi repülőterek védelmét erősíti meg, ami érinti a ferihegyi, a debreceni és a sármelléki repteret – tette hozzá Kósa Lajos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a budapesti mellett a debreceni reptérnek van jelentős, havi 20-30 ezer fős nemzetközi forgalma.
Kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarországon tömegrendezvények korlátozására nem kell készülni, arról pedig csak néhány nap elteltével lehet nyilatkozni, hogy a brüsszeli merényleteknek van-e olyan “leágazása”, amely más európai nagyvárosok elleni támadást valószínűsíthet.
“Kiderült az, most már napnál világosabban (…) , hogy az a folyamat, hogy illegális bevándorlók, ellenőrizetlenül, regisztrálatlanul, tömegével áramlanak be az Európai Unió területére a világ száz egynéhány országából, az fokozza a terrorveszélyt – ami most már meg is valósult többedik esetben -, rontja az európai emberek biztonságát, az európai életminőséget, veszélyezteti azt a mindennapi átlag életet, amelyet az európai polgárok szeretnének élni” – összegzett a politikus.
Kósa Lajos elmondta azt is, hogy az ülésen a belügyminiszter beszámolt az egész országra kihirdetett bevándorlás okozta válsághelyzet indokairól is, és az ülésen meghallgatott nemzetbiztonsági és hírszerzési adatok alapján világos, hogy nem fog csökkenni a déli határainkra nehezedő nyomás, illetve a határsértők aktivitása.
Hozzátette: a szomszédos országok szerveivel történt konzultációk és hírszerzési adatok szerint azt sem lehet kizárni, hogy megindul egy romániai útvonal is. Ismertetése szerint a válsághelyzettel kapcsolatban a bizottság tárgyal több közbeszerzés alóli felmentést, ami ahhoz szükséges, hogy ha kell, 2 héten belül a román- magyar határszakasznál biztonsági határzárat valósítsanak meg.
Kósa Lajos az ülésen elhangzottakról beszámolva elmondta azt is: idén ötezer megkeresés érkezett európai uniós országokból, hogy Magyarországra szeretnének telepíteni bevándorlókat, arra hivatkozva, hogy van magyar regisztrációjuk. Ugyanakkor továbbra is az az álláspont, hogy őket tovább kell küldeni Görögországba, hiszen nem Magyarország területén léptek be az Európai Unióba – jelentette ki.

forrás: mti

 

Share Button
Ennyien olvasták: 211

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.