Központ
2017. november 17. péntek, Gergő, Hortenzia
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Bukaresti tűzvész – A Romániában ápolt sérültek közül nyolc állapota továbbra is válságos

Központ november 18, 2015 Hír & hírháttér

Csaknem három héttel a bukaresti Colectiv klubban kitört tűzvész után a Romániában ápolt sérültek közül tizenkettő állapota továbbra is súlyos, közülük nyolcé pedig egyenesen válságos – derült ki szerdán a román egészségügyi minisztérium közleményéből.

Külföldi kórházakban további 30 embert ápolnak, róluk a román szaktárca nem közölt részleteket. A romániai kórházakban további 37 sérültet kezelnek, az ő állapotuk stabil.
A Bukarest központjában lévő klubban október 30-án egy rockkoncert közben kitört tűzvész következtében eddig 56-an vesztették életüket. A balesetben összesen 150 ember sérült meg. Az ügyben több embert előzetes letartóztatásba helyeztek, miután az ügyészség bűnvádi eljárást indított.
A baleset nyomán lemondott Victor Ponta szociáldemokrata román miniszterelnök és ezzel az egész kormány, az új – Dacian Ciolos vezette – szakértői kormánynak kedden szavazott bizalmat az új román parlament.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 219

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.