Hír & hírháttér

Dr. Lőrinczi Zoltán: „Az állításokat cáfolom, és ellentétüket is bizonyítani tudom”

Az elmúlt héten megjelent cikkünkben a Maros Megyei Sürgősségi Kórház intervenciós kardiológiai osztályának munkatársai dr. Lőrinczi Zoltán orvosigazgatót tették felelőssé munkájuk hátráltatása miatt. Az intézményben dolgozók azt állították: Lőrinczi doktor kerékkötője volt a – törvény által előírt – kritikus infarktusos betegek ellátásáért felelős egység modernizálásának, illetve a kardiológiai koronáriás őrző, úgynevezett USTACC létrehozásának. Lapunk megkereste dr. Lőrinczi Zoltán orvosigazgatót is, aki cáfolta a kardiológiai klinika munkatársainak álláspontját.

„A cikkben levő, személyemre vonatkozó állítások tételes cáfolatát és az erre vonatkozó iratokat – iktatószámmal, aláírással, dátummal – szolgálati helyemen, 8 és 16 óra között minden kedves érdeklődőnek a rendelkezésére tudom bocsátani. Ezen felül a felsorolt szemrehányások ellentétét is ugyanígy bizonyíthatom” – nyilatkozta dr. Lőrinczi.

„2013-ban orvosigazgatóként az USTACC megvalósításának a feltételeit, körülményeit és előírásait részletezem az akkori vezetés számára, az intézmény vezetése pedig feljogosítja arra a kardiológiai klinikát, hogy véghezvigye az USTACC létesítését, mégpedig azt a tíz ágyat” – tudtuk meg.

„2013-ban azt kértem a kórház menedzserétől – mivel a kardiológiai klinikán elfogytak a koronáriatágító eszközök, amelyekre nekik szükségük lenne –, kérjük kölcsön őket, hogy addig is lehessen az infarktusveszélyes betegeket kezelni” – így Lőrinczi válasza az őt ért vádakra.

Továbbá ezt mondta: „Éjszakai jegyzőkönyvvel rendelkezem arról, amit a SMURD-nál vettünk fel, és ahol Raed Arafat volt egészségügyi államtitkárral tárgyaltunk arról, hogy a kardiológiai páciensek részére szerezzük be azokat az egyszer használatos eszközöket, amelyek beszerzésének elmulasztásával a cikk vádolt.”

„Én kérelmeztem az eszközök beszerzését”

„2013-ban a kardiológiai klinika arra kért, hogy sürgősen szüksége van a kardiovaszkuláris esetekhez meghatározott darabszámú sztentre, valamint katéterre. Én erre írásban azt válaszoltam, hogy el kell kerülni bármilyen páciens elvesztését, még olyan alapon is, ha valaki nem adta az orvosnak a kezébe azt a sztentet, amivel megműtheti. Javasoltam a felsorolt anyag kiadását a készletről. Tehát én voltam az, aki kérelmezte, és ezt fogom tenni a jövőben is” – tudtuk meg.

„2017. április 25-én jómagam láttam el a kórházmenedzseri feladatokat, ekkor kérte a kardiológiai klinika munkatársa az eszközök lehető leghamarabbi beszerzését. A cikk alanya azt mondja, hogy ellehetetlenítettem a folyamatot, viszont én már a kérelmezés napján azt írtam az illetékeseknek, hogy referáljanak a beszerzési folyamat állapotáról és a vélhető dátumáról. Ezt Benedek professzornak is elküldtem, aki aláírta, hogy átvette, tehát tudta, hogy azon dolgoztam, hogy meglegyenek az eszközei” – mondta az orvosigazgató.

„Ezév április 20-án helyettes menedzserként fordultam az Egészségügyi Minisztériumhoz, amelyben arra kérem a szaktárcát, hogy a kardiológiai klinikát 10 ággyal bővítsék. Holott a Központ cikkében az jelenik meg, hogy megvétóztam az ágyszám növelését. Egyrészt cáfolom az állítást, másrészt dokumentumokkal tudom igazolni, hogy én jártam közben az ügy megoldása érdekében” – szögezte le.

„2016. március 11-én az USTACC szervezésével és működésével foglalkozom egy hat oldalas, a kardiológiai klinikáról származó memórium hatására született memóriumban.”

„2017. május 4-én a kereskedő benyújtott egy számlát  az eszközökről, amelyeket a kórház vásárolt. Tehát a nyilatkozat pillanatában az eszközök már megvoltak a kardiológiai klinikának. Nem tiltottam le az eszközöket, sőt, én rendeltem meg, amivel a kardiológusoknak kezelni tudnak, ha kellett, sürgősségileg is. Ezeknek átvételét Benedek professzor aláírásával bizonyította.”

Dr. Lőrinczi Zoltán továbbá azt is szóvá tette, hogy az orvosigazgatói tisztséget versenyvizsga során nyerte el már második alkalommal. „Ha az előző mandátumom  három éves tevékenységével valaki nem volt elégedett, az illető megpályázhatta volna a tisztséget. Becsülettel végeztem a munkám” – zárta dr. Lőrinczi Zoltán.

Címoldali fotó: M1/Nemzeti Nagyvizit

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.