Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Ma
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Egy marosvásárhelyi iskolaigazgató javaslatára módosították a KRESZ-t

Központ január 24, 2013 Hír & hírháttér

Egy marosvásárhelyi iskolaigazgató javaslatára módosították a KRESZ-t

Mégsem marad munka nélkül több száz szakiskolás diák. A január 19-én életbe lépett KRESZ szerint teherautót csak 21 éves kortól lehetett volna vezetni. Egy marosvásárhelyi iskolaigazgatónak köszönhetően azonban módosították a tervezetet.

 

Alig lépett érvénybe a professzionális sofőrökre vonatkozó KRESZ módosítás, máris kezdődnek az első kiegészítések.Florin Oproiescu marosvásárhelyi iskolaigazgató javaslatára ugyanis újból változtattak a sofőrtanoncokra érvényes szabályokon.

„Azt szerettük volna, hogy tegyenek különbséget a között, amikor jogosítványt lehet szerezni és a között, amikor a diáknak már joga van kisebb-nagyobb teherautót vezetni a közutakon.” – nyilatkozta az Erdély TV-nek Florin Oproiescu, az Aurel Persu Iskolaközpont igazgatója.

A Belügyminisztérium jóváhagyta a kérést, így minden 18. életévét betöltött sofőrtanonc szerezhet jogosítványt teherautóra. Emellett egy úgynevezett bizonylatot is meg kell szereznie. Így felhatalmazása lesz arra, hogy 18 és 21 éves kora között 7,5 tonnás teherautókat vezethessen az ország határain belül.

„Nagyrészük fel van szerintem készülve arra, hogy egy hét és fél tonnás kamiont tudjon vezetni 18 évesen is.” – mondta Mészáros Mihály, az iskola mechanika tanára.

Tanáraik szerint ugyanis a diákok elegendő elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek. Felkészültségükben maguk a diákok is bíznak.

Oproiescu igazgató mindenképp üdvözli a kiegészítést. Mint mondja, diákjaik 70%-a munkába áll a hároméves képzés után. Ez jó arány, és nem szeretnének visszafele haladni.

Forrás: erdelytv, marosvasarhelyi.info

Share Button
Ennyien olvasták: 166

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.