nulladik
Hír & hírháttér

Előkészít vagy kikészít a nulladik osztály?

nulladikElőkészít vagy kikészít a nulladik osztály?

A tavaly februárban életbe lépett új oktatási törvény értelmében 2012 szeptemberétől az elemi oktatás részeként fognak működni a kötelező előkészítő (nevezik nulladiknak is) osztályok, amelyek speciálisan berendezett tantermekben kapnak helyet az iskolákban. A szaktárca azt ígérte, hogy ezekben az osztályokban a gyerek játszva tanulhat, tevékenységét pedig nem osztályozzák. Idén ősztől azok a diákok tanulnak majd az előkészítőkben, akik 2012. augusztus 31-ig betöltik hatodik életévüket.

A tanügyi reformjairól hírhedt Funeriu miniszter szerint az intézkedésre azért van szükség, mert Európa-szerte a romániai elsőosztályosok a legöregebbek, emiatt szándékuk, hogy a kötelező iskolai oktatásba korábban, azaz hatéves korukban bevonják a gyerekeket.

Mikor, kik, hogyan?

A gyerekek beiratkozása a nulladik osztályba március 5-től kezdődik, így a tanintézeteknek kötelező módon fel kell venniük a körzetben lakó hatéveseket, ugyanakkor a törvény tiltja, hogy az iskolák felmérést szervezzenek a gyermekek kiválogatására. Fejes Réka tanfelügyelőtől megtudtuk, hogy az első felmérések szerint a megyében 1587 előkészítős, 2065 elsőosztályos magyar diák kezdi idén a tanévet.

Azt még nem tudni, hogy az előkészítő osztályokat milyen gyakorlati útmutatók szerint szervezik, de Király András oktatási államtitkár szerint a tanterv a tavasz folyamán megszületik. A tantervben elméletileg a nulladik osztály egy éve alatt a pedagógusok a betűkkel és számokkal való ismerkedésre, a gyerekek kommunikációs készségeinek, a környezettel való kapcsolatuk és a társas kapcsolatok fejlesztésére, csoporttevékenységekre és a kiegyensúlyozott testi fejlődést segítő gyakorlatokra fektetik a hangsúlyt. „A pedagógusoknak, akik a nulladik osztályt fogják előkészíteni, mindenképp tanítói diplomával kell rendelkezniük, de optimális esetben kettős képesítésük kellene legyen: azaz óvónői és tanítói is, viszont ez egyelőre nem kitétel” – mondta el lapunknak Fejes Réka.

Pro érvek

Optimisták vagyunk, azért a pro érveket sorakoztatjuk fel elsőnek, amelyek – ahogy az lenni szokott – az illetékesektől, a törvényt megszavazóktól jönnek. Király András elmondta, hogy „a nulladik osztály legfőbb szerepe, hogy esélyegyenlőséget teremtsen a diákok között, hiszen – mivel egy kötelező osztályról beszélünk –, mielőtt a kisdiák megkezdené az első osztályt, végigjárt egy olyan évet, ahol felkészítették és megtanították különböző dolgokra. Tudom, hogy állandó vitát képez, hogy a gyerekeknek eddig is felkészítést jelentett az óvodai előkészítő csoport, de mivel nem volt kötelező jellegű, így sokan kihagyták azt. Emiatt az elsőosztályosok jelentős százaléka nem járt semmiféle oktatási intézménybe iskola előtt, ez pedig megnehezítette az elemibe való integrálódásukat” – mondta az államtitkár.

Fejes Réka tanfelügyelő szerint „nagy előnye, hogy megalapozza az első osztályban tanulandó ismereteket. Reméljük, hogy a készülő tantervben a fő cél az lesz, hogy az írás-olvasás tanítását jól megalapozzák, mert vannak olyan gyerekek, akik nem jártak óvodába egyáltalán, és sok gonddal küzdenek majd, hogyha startból első osztályba íratják őket. Ezt szeretnénk a nulladik osztállyal megelőzni” – nyilatkozta Fejes.

Szakemberek kontra Funeriu

Úgy tűnik, hogy a szülők és pedagógusok szerint több hátránya lesz az előkészítő osztálynak, mint előnye. Legjobb tudomásunk szerint Funeriu úr jeleskedett zsenge ifjú korában kémiából és biológiából, viszont pedagógia vagy pszichológia órák helyett ő máshova járt. Legalábbis ezt tükrözik a meghozott/elfogadott törvényei. Erről kérdeztük Kádár Annamária pszichológust, a Babes Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudomány Karának igazgatóját. „Vekerdy Tamás szavaival élve nem az óvodának kell felkészíteni a gyermeket az iskolára, hanem az iskolának kell befogadni az óvodás gyereket. Az óvodás gyerek legfontosabb szükséglete a szabad játék, a mesehallgatás, ami segít az érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. Ebben az életkorban nem kell tanítani a gyermeket, csupán mintát kell neki nyújtani, amit utánozhat. Pedagógusként, pszichológusként nem értek egyet az előkészítő osztály koncepciójával. Claparède-ot parafrazálva: én az ebihalak pártján vagyok. A gyermek nem tökéletlen felnőtt, gyermeki létének megvannak a maga törvényszerűségei, melyek szerint élnie kell. Ha tudjuk, hogy ezek a kopoltyúval lélegző halacskák természetes fejlődésük során tüdővel is fognak lélegezni, és majd kimásznak a szárazföldre, akkor nem szükséges naponta egy-két percre kitenni őket a szárazra „felkészítés”  címen” – fejtette ki álláspontját Kádár.

Infrastrukturális problémák

Sajnos ez is a kontra rovatba tartozna, mert sok, főleg szórványban levő iskolák tanteremgondokkal küszködnek, úgyhogy plusz osztálytermeket előteremteni néhány tanintézményben teljesen lehetetlen feladat. Nem beszélve a hat éves gyerekek igényeiről, amely játékokat, játszósarkot, szőnyeget, stb. igényel. „Azoknak az iskoláknak, amelyek felvállalják a nulladik osztály indítását, fel kell készülniük a megfelelő infrastruktúra megteremtésére. Ha efféle gondjaik vannak, jelezniük kell a megyei tanfelügyelőségnél vagy a helyi tanácsnál. Tudott dolog, hogy azokban az iskolákban, ahol nem indul nulladik osztály, ott nem lesz első osztály sem. Így a tanintézményeknek elemi érdekük, hogy megtegyenek mindent ennek érdekében: legyen az átcsoportosítás vagy két váltás. Ha ezt nem teszik meg az elemi oktatást teszik kockára az adott iskolában” – figyelmeztet az államtitkár.

Fejes Réka elmondta, hogy sok Maros megyei iskolaigazgató úgy nyilatkozott, hogy meg tudja oldani a teremgondokat: „az intézmények most abban a periódusban vannak, amikor felmérik a helyzetet, és próbálnak megoldást találni a problémára.”

Szülő-pedagógusi vélemény

„Személy szerint nem hiszem, hogy megoldható szeptemberig az olyan infrastrukturális befektetések eszközölése, amely megfelel egy hat éves gyereknek: nem valószínű, hogy játszó körülmények lesznek. Érdekes csavar a dologban, hogy a nulladik osztály miatt pedagógusokat alkalmaznak majd a tanügyben, miközben az elmúlt évben elbocsátottak tanügyi alkalmazottakat. Nem gondoltak arra sem, hogy mi lesz falvakban levő iskolákban, ahol nincsenek alternatívák, és diák sincs elég. Ugyanakkor a hat éves kisgyereknek sokkal inkább az érzelmi életét kell fejleszteni, mintsem az értelmit. Nem beszélve arról, hogy nehézséget jelent majd a szülőknek is, hisz azoknak a gyerekeknek, akik még egy évet napköziben maradtak volna, megszűnik a délutáni felügyelete. Legnagyobb aggályom az, hogy a gyerekeket túl korán próbálják belepréselni az oktatási szisztéma által képviselt szűklátókörű rendszerbe, amely kizárólag az intellektuális képességeket tartja értéknek és azokat fejleszti, elvéve ezáltal a lehetőséget az élet milliónyi más területéről, amelyek az életben való boldoguláshoz sokkal fontosabbak” – zárta mondanivalóját Bacsó Erika, iskolapszichológus és anya.


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.