Előválasztást – akár kompromisszumok árán is
„Az előválasztás annyira fontos mozzanat a polgármesteri székért vívott küzdelemben, hogy nyitott vagyok a politikai alakulatokkal való további egyezkedésekre, és hajlandó vagyok kompromisszumokra is, csakhogy sor kerülhessen rá” – jelentette ki dr. Benedek Imre, a Polgári Koalíció polgármester-jelöltje.
Elmondta, ha a politikai pártok húzódzkodnak ennek megszervezésétől, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy a civil szféra kivitelezze az előválasztásokat, alternatív módszerekkel. „Urnákat kellene felállítani – természetesen folyamatos ellenőrzés alatt –, ahol a lakosok leadhatják a voksukat, és minden olyan magyar jelölt neve szerepelne a listán, aki határozottan el nem zárkózik ettől” – ecsetelte a professzor. Benedek fontosnak tartja azt is, hogy az eredmények legitimizálásának érdekében, egy pártpolitikailag független, köztiszteletnek örvendő történelmi egyházi személyiség felügyelje a megméretkezést.
„Nem szerencsés az a határozott kijelentés, hogy az RMDSZ jelöltje fog nyerni. Csak akkor nyerhet igazán, ha felvállalja az előválasztást, és a közakarat őt emeli ki győztesként. Továbbra is úgy gondolom, hogy kizárólag egységesen, összefogással van reális esélyünk leváltani a jelenlegi városvezetést” – mondta dr. Benedek Imre.
A kardiológus szerint a MOGYE helyzete túl van az politizálva, és a helyi politikai pártok mindenike kampányfogásként, a politikai tőkeszerzés eszközeként használja fel, amellyel értékes szavazatokat akar szerezni. „Ez az áldatlan helyzet sajnos kihat a diákokra is, hisz érezhető köztünk a feszültség, és ez hátráltatja a tanulást, az egyetemen folyó kutatást, de mindenekelőtt az interetnikus együttélést, amelyet maradéktalanul előnyként, és nem egy létező negatívumként kellene kezelni” – fejtette ki.
„Tagadhatatlan a tény, hogy minden ember legkönnyebben az anyanyelvén tud kommunikálni, de főleg a beteg embereknek hatalmas előnyt jelentene, sőt a gyógyulási folyamatát is elősegítené, ha azon a nyelven szólnának hozzá, illetve beszélhetne, amelyen az édesanyjával is” – foglalta össze Benedek. A professzor elmondta, hogy az anyanyelvhasználati jog megkérdőjelezhetetlen, és felelevenítette azt a meghatározó élményt, amikor szerepet cserélve, ő feküdt a kórházi ágyon, és magyarul kérdezték meg tőle, hogyan érzi magát: „csontvelőig ható pozitív érzés volt” – jelentette ki a Polgári Koalíció polgármester-jelöltje.