Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Frunda György is szavazott

Központ június 10, 2012 Hír & hírháttér

Frunda György is szavazott

Az RMDSZ polgármester-jelöltje is leadta szavazatát ma fél 11-kor. Bár állítása szerint eddig mindig az Egyesülés Líceumban felállított szavazóurnában kellett leadja voksát, most tudta nélkül megváltoztatták a helyszínt, és a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban kellett pecsételjen.

 

„Az, hogy kivel fogok együttműködni, az tárgyalások után fog kiderülni. Természetesen azokkal a pártokkal, akik bejutnak az önkormányzati képviselőtestületbe, de minden esetre egy biztonságos többséget szeretnék kialakítani a városi tanáccsal, mert olyan konkrét terveim vannak, amely kivitelezésére szükségem van egy stabil tanácsi többségre, amelyek megszavazzák ezeket.”

                              

Arra az újságírói kérdésre, hogy együttműködne-e a másik két – MPP, EMNP – magyar párttal a szenátor ezt válaszolta: „Ha bejutnak a tanácsba, akkor velük is fogok tárgyalni, de azt állíthatom már most, hogy nem fognak bejutni. Az én eszem, s az erdélyi magyar tapasztalatom azt sugallja, hogy az emberek az RMDSZ-re fognak szavazni. A másik két pártra azok a polgárok voksolnak, akik semmiképpen nem szavaznának a mi pártunkra, és ez kevesebb mint 8%-a a magyarságnak. Ez is megoszlik, hisz egy páran Smaranda Enachéra is pecsételnek, úgyhogy ez nem lesz elég a tanácsi képviselethez. Ez nem is meglepő, nem is újdonság, egyszerűen normális.”

Share Button
Ennyien olvasták: 159

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.