Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Háborús veszélyre figyelmeztet Klaus Johannis

Központ május 26, 2015 Hír & hírháttér

johannisHáborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Johannis államfő annak a – Fekete-tenger térségének biztonságáról – szóló egyhetes oktatási programnak a hivatalos megnyitóján, amelyet az elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU).

Kiemelte, hogy a Fekete-tenger az érdekek összefonódásának és ütközésének is a térsége a partján található országok számára, és bár sokféle próbálkozás volt közöttük egy hatékony együttműködés kialakítására, Johannis szerint a biztonság terén ezek nem hoztak látványos előrelépést.

„A regionális biztonság nemcsak a térség országainak gondja, hanem az egész nemzetközi közösség számára kihívást jelent, főleg, ha a konfliktusok rohamosan haladnak egy államon belüli, vagy államok közötti háború felé” – hangoztatta Johannis a Fekete-tenger térségének biztonsága című program ünnepélyes megnyitóján.

Hozzátette: Románia eltökélt abban, hogy „biztonságot szolgáltató” országa legyen a térségnek, és azon van, hogy a szabad, virágzó, biztos Európa eszméje az Európai Unió szomszédságában is valósággá váljon.

A Harvard Kennedy School 13. alkalommal rendez regionális műhelygyakorlatot a Fekete-tenger térségének biztonságáról, ötödik alkalommal Romániában. A péntekig tartó intenzív képzés során a román házigazdákon kívül orosz, török, ukrán, grúz, moldovai, görög és amerikai hírszerzési, illetve biztonságpolitikai szakértők tartanak előadásokat az egyetem hallgatói számára.

Közben a Fekete-tengeren – a román és nemzetközi vizeken – a román haditengerészet 12 hajója, egy amerikai romboló és egy bolgár mérőhajó kezdett közös hadgyakorlatot hétfőn. A több mint ezer haditengerész részvételével, a román parti őrség és a tengeri kőolaj-platformok személyzetének bevonásával zajló Trident Poseidon 2015 elnevezésű manőver csütörtökig tart.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 172

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.