Központ
2017. december 15. péntek, Valér
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős
Borús
Szombat
Borús
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős

Halálra vertek egy román állampolgárt magyarországi rendőrök

Központ április 11, 2013 Hír & hírháttér

Halálra vertek egy román állampolgárt magyarországi rendőrök

Kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vettek két rendőrt Magyarországon, Bács-Kiskun megyében. A megyei főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel szerdán azt közölte, hogy a két gyanúsított hivatalos eljárás során súlyosan bántalmazta a román állampolgárságú áldozatot, és az belehalt a verésbe. 

 

Gyugyi Csilla elmondta: a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást. Két gyanúsítottat hallgattak ki, akik hétfőn – hivatalos eljárás során – egy embert “testszerte bántalmaztak”, s annak következtében a sértett belehalt sérüléseibe. A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottakat őrizetbe vették, mert a bűncselekmény súlya miatt tartani lehetne szökésüktől, illetve a nyomozás érdekeit, sikerét veszélyeztetné, ha szabadlábon védekeznének. 


A hvg.hu egy helyi hírportálra hivatkozva szerdán számolt be arról, hogy az izsáki rendőrőrsön életét vesztette egy férfi, akit egy kisebb lopás miatt vittek be. Az őt azonosító ember szerint péppé volt verve az arca – adta hírül a Bács-Kiskun megyei hírportál (bama.hu) a Petőfi Népe értesülésére hivatkozva. 

Jogállami keretek között működő rendőrség esetében elfogadhatatlan, megengedhetetlen és tűrhetetlen, hogy egy rendőri intézkedés így fejeződjön be – jelentette ki Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdán Budapesten. 

Papp Károly elmondta, hogy hétfőn a Bács-Kiskun megyei Orgoványon 17.30 órakor szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfivel szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről 20.40-kor tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy elhunyt. Az áldozat magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező izsáki lakos, román állampolgárságú férfi volt. 

Az országos rendőrfőkapitány arra hivatkozva, hogy büntetőeljárás folyik az ügyben, a két időpont között történtekről nem adott tájékoztatást. 

Papp Károly a rendőrség teljes személyi állománya nevében részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak. Az országos főkapitány elmondta, hogy kedden a két rendőr szolgálati viszonyát az elöljárói megszüntették. Indoklás nélkül felmentették az izsáki rendőrőrs parancsnokát és a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetőjét is. Papp Károly vizsgálatot kezdeményezett annak kiderítésére, hogy esetleg más rendőri vezető is felelős lehet-e az ügyben. Mint elmondta: a rendőri intézkedés során az arányosság, szükségesség és fokozatosság elve nem érvényesült. 

A kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Forrás: mti

 

Share Button
Ennyien olvasták: 271

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.