Húsvét járvány idején, avagy: az ünnep nem marad el!

Mindenik húsvét eddig is különbözött egy kicsit a többitől, de ez a mostani egészen más, mert elmaradnak a nagy, ünneplő tömegek templomi hallelujás éneklései.
Elmaradt Csíkszeredában a szenteltet megszentelő tömeges áldás, elmarad a húsvétmásodnapi locsolás, és nem fognak ott díszleni Sáromberkén a hagyományos, színes bokréták, de az ünnep nem marad el, mert a húsvét nem csak a külső világban ünnep, hanem benn a szívben, a lélekben, és ott él a hit, a remény és a szeretet örök hármasságában. A húsvét élet, mert a feltámadás a halált győzte le, és az életet nem lehet karanténba zárni. A húsvét az isteni világ győzelme az emberi ítélkezés fölött. A feltámadás Isten győzelme az ember akarata és döntése fölött.
Ebben az évben elmarad a húsvéti úrvacsoraosztás, nem lesz ünnepi körmenet sem, de a húsvét nem marad el, mert a feltámadás az örökélet győzelme a véges emberi élet fölött, a legyőzhetetlen remény diadala az emberi szorongás fölött. Ezért vesztegzáros húsvéti világunkban is kívánunk egymásnak boldog ünnepeket.

Dr. Bakó Csongor István római katolikus pap:
Maradj nyugodt és imádkozz!

– Néhány hónapja az egész emberiséget egy láthatatlan és alattomos fertőző betegség veszélyezteti, amely napjainkra mindenki életének jelentős részévé vált. A jelenlegi pillanatot az aggasztó félelem, újabb bizonytalanságok és mindenekelőtt a széles körben elterjedt fizikai és erkölcsi szenvedés jellemzi. A világjárvány hitünk, Istenbe vetett bizalmunk és egyben emberségünk, vagyis szeretetünk próbája is.
A koronavírus-járvány sajátosan árnyalja be idei nagyböjti szentidőnket: felborította életvitelünket, megállásra késztet, vagy legalábbis arra ösztönöz, hogy újragondoljuk napi teendőinket, és szembesüljünk határainkkal. Sok minden történik ilyenkor a lelkünkben: nagy hullámokat élhetünk át, és lehetnek kérdéseink, bizonytalanságaink, örömeink. Isten Lelke új módokon nyit teret a húsvétra készülésnek, egyeseket kivisz a pusztába, az egyedüllétbe, a magányba, másokat az együtt maradás ajándékával csiszol.
Időszerű törekvésünk címben megadott találó jelmondatára a Kelta Keresztény Hagyomány Facebook-oldalán, ír keresztben végződő egytizedes rózsafüzért ábrázoló kép felirataként bukkantam, mely tömören foglalja össze azt a két legfontosabb kapaszkodót, amelyek segítenek megőrizni lelkünk nyugalmát és szívünk bizalmát.
Keresztény hitünk központi hittétele a húsvéti misztérium. Mindenekelőtt a feltámadt Krisztusban való mély hit, a feltámadásba vetett erős bizalom segít át a nehézségeken. Az a hihetetlen megnyugtató bizonyosság, hogy tudom, ez fog velem történni, ha Krisztust követő életet élek. Az ember önmagát bünteti, ha elutasítja az irgalmas Jézust, aki megjelenik az Egyház szívében, az Oltáriszentségben, ami felbecsülhetetlen ajándék számunkra, lelki és testi gyógyszer, ami itt van velünk a katolikus Egyházban. A bennünk élő Jézushoz az imádság, a szenvedés és a bűnbánat visz el.
Nagyböjt van. Bánjuk meg bűneinket, ajánljuk fel szenvedéseinket, imádkozzunk többet, másképp, mélyebben, és meg fogjuk tapasztalni a lelkünkben Jézus jelenlétét. Ez félelemmentességet, szorongásnélküliséget, aggodalomhiányt ad, ami a legfőbb erősítő az immunrendszer számára, míg a stressz tönkreteszi azt.
Tudnunk kell, Isten mindig válaszol, akkor és úgy, amikor és ahogyan az nekünk a legjobb. Sokszor megvárakoztat, hiszen kell formálódnunk. Átmenetileg ijesztő valóságnak tűnhet a járvány. De állhatatosnak kell lennünk, és bátran kell kérnünk az Urat. Imádságos lelkülettel forduljunk Istenhez az egyre több halálos áldozatot szedő koronavírus pusztítása idején. Az őt szeretőknek ugyanis minden a javukra válik, ahogy Szent Pál apostol írta.
Ebben a helyzetben az Egyház még inkább megtapasztalja a szentek szeretetközösségének erejét, felemeli a keresztre feszített és feltámadt Urához fogadalmait és imáit, továbbá kiváltképpen a szentmise áldozatát, amelyet a papok mindennap bemutatnak a hívő nép jelenléte nélkül is. Jó anyaként az Egyház azért könyörög az Úrhoz, hogy szabadítsa meg az emberiséget ettől a csapástól, és kéri a Boldogságos Szűz Mária, az Irgalmasság Anyja és a Betegek Gyógyítója, valamint jegyese, Szent József közbenjárását, akiknek védelme alatt járja útját az Egyház a világban.
Egyházam nemes szándékához csatlakozva én is arra buzdítok mindenkit, hogy a déli Mária-imádságot (Úrangyala) követően fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros imádságával, és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével, amelyeknek szövege megtalálható a világhálón. Hasonlóan az európai püspökök közös imája is végezhető, amit szintén a jelenleg tomboló ragályos kór megszűnéséért fogalmaztak meg:
Istenünk, Atyánk, világ Teremtője, aki mindenható és irgalmas vagy, aki irántunk való szeretetből küldted el Fiadat a világba, hogy lelkünk és testünk gyógyítója legyen, tekints gyermekeidre, akik Európa és a világ számos részén ezekben a nehéz, zűrzavart és aggodalmat okozó időkben Hozzád fordulnak, mert erőre, megszabadításra és megnyugvásra van szükségük, szabadíts meg minket a betegségtől és a félelemtől, gyógyítsd meg a betegeinket, adj vigasztalást a családjaiknak, bölcsességet a döntéshozóknak, erőt és jutalmat az orvosoknak, ápolóknak és önkénteseknek, és örök életet az elhunytaknak. Ne hagyj el minket a megpróbáltatás idején, de szabadíts meg minden rossztól.
Kérünk Téged, aki a Fiúval és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
Mária, egészség és remény anyja, könyörögj érettünk!

Jakab István udvarfalvi református lelkipásztor, a Maros Mezőségi református Egyházmegye esperese:
„Békesség néktek!” Jn 20,19

– A feltámadott Jézus Krisztus köszöntő szavai ezek, melyekkel a félelmektől megkötözött, egy jeruzsálemi szobába bezárkózott tanítványait üdvözli. Kimondhatatlanul nagy ajándék ez a találkozás a zaklatott lelkű, nyugtalan tanítványok számára, akiknek szívében fájdalom, félelem, csalódás, keserűség uralkodott.
Sok minden terhelte lelkiismeretüket, a zsidóktól való félelmeik sem voltak alaptalanok. Csalódtak a politikai élet vezetőiben, a rómaiakban és zsidókban egyaránt (Pilátus, Heródes), a vallási vezetőkből (Annás, Kajafás) kiábrándultak, egymást is hibáztatták hűtlenségükért, kicsinyhitűségükért, és legtöbbjüket az önvád marcangolta. Istent magát sem értették: hogy történhetett meg mindez? Miért engedte meg a Mindenható, hogy Nagypénteken ez az égbe kiáltó igazságtalanság bekövetkezzen, hogyan feszíthették meg az egyetlen Igazat, Jézus Krisztust? Felháborító, hogy Barabást, a gonosztevőt szabadon bocsátották.
A nagypénteki események lesújtó hatása alatt, megingott hittel és megtépázott bizalommal, csak bezárkózni és elzárkózni tudtak a tanítványok. Isteni csoda és kegyelem, hogy együtt maradtak. Együtt vannak, de Jézus nélkül.
A félelem az, ami összetartja őket, ami ebben a helyzetben a legnagyobb motivációs erő számukra. Még nem tudtak teljesen felocsúdni az aznap reggeli történések miatt: különféle híreket hallottak az asszonyoktól, közülük néhányan jártak az üres sírnál, sőt azt mondták, találkoztak az Úrral. Mindezen hírekkel, eseményekkel azonban nem igazán tudtak mit kezdeni. Szívükben félelem, lemondás, kiábrándultság. Csak bezárkózni és elzárkózni tudtak, mindentől és mindenkitől.
A zárt ajtók ellenére azonban a teljesen váratlanul megjelenő Jézus nagyon zavarba ejtette őket. Bár a Mester számos alkalommal beszélt nemcsak nagypénteki kereszthaláláról, hanem harmadnapi feltámadásáról is, tanítványai nem hitték, hogy mindez megtörténhet. A kezdetekben egyiket sem hitték, sem a Nagypéntekre, sem a húsvétra nem voltak képesek felkészülni. Erre nem számítottak. „Békesség néktek!”- köszöntötte a Feltámadott a félelmektől megkötözött tanítványokat. Ő nemcsak kívánja, hanem felkínálja, adja a békességet! Azt a békességet, amit halálával és feltámadásával szerzett meg mindnyájunk számára.
Mennyire jellemzőek a fentebb felvázolt állapotok a mi mostani életünkre is. Bezárkózás, elszigetelődés, karantén – bezárkózunk és elzárkózunk a ránk leselkedő vírusveszély elől.
Félelmekkel, csalódással, bűntudattal, sokszor lidérces gondolatainkkal összezárva tengetjük napjainkat. Templomba nem mehetünk, gyülekezeti találkozásaink sem lehetnek, a megszokott módon úrvacsoráznunk sem lehet.
De Ő ma is itt van közöttünk, a zárt ajtók ellenére is meg tud jelenni életünkben. Megjelenik azok életében, akik imádkozva várják Őt, de váratlanul megjelenhet azok életében is, akik már nem számítanak Rá, nem számítanak semmi jóra. Ez a találkozás mindnyájunk esélye. Jézus Krisztus nem kerüli el életünket, nem hagy bennünket magunkra a nyomorúságban. Nem hagy magunkra kérdéseinkkel, kételyeinkkel, félelmeinkkel. Nem azért jön, hogy fejünkre olvassa bűneinek, hanem azért, hogy kegyelmét, gyógyító szeretetét ossza szét közöttünk. A Húsvét nem a számonkérésnek az ünnepe, hanem a békességnek, az Istennel és egymással való megbékélésnek a lehetősége.
Testvéreim! Nyissuk meg szívünket, engedjük közel hozzánk Istent, hogy békessége betöltse életünket. „Az áldott orvos közeleg, a drága főpap Jézus…” (Ref. énekeskönyv 446.).
Áldott, békés, reményteli húsvéti ünnepeket kívánok! Békesség néktek! Békesség Istentől!

Rigmány Arnold koronkai református lelkipásztor:
Békesség néktek!

Az idei böjtfőünnepi istentisztelet imádságának egyik mondata jut eszembe most, amikor íróasztalhoz ülve a közelgő húsvéttal kapcsolatos gondolataimat próbálom megfogalmazni. Az imatöredék valahogy így szólt: „Urunk, Jézus Krisztus! A böjt útján, a szenvedés útján, szeretnénk útitársaid lenni!”
Íme! Azok vagyunk! A böjti úton a húsvét felé haladva előttünk megy az Úr, alázatosan, s az Atyától kapott küldetést magára vállalva ott van benne az engedelmesség, amit később a Gecsemáné kertben így fogalmaz meg: Legyen meg Uram a Te akaratod! És mi mögötte, útitársakként megyünk utána, követjük Őt. Útitársak vagyunk! Az idei böjti utunk azonban más, mint az eddigiek. Más, mert az életünk gyakorlatától eltérő módon ebben az esztendőben úgy telnek a böjti vasárnapok, hogy az Európa-szerte tomboló és sok áldozatot követelő járvány miatti nem mehettünk az Isten házába. És jön virágvasárnap, jön a húsvét. Nagy hiányérzetet fog jelenteni híveink számára templomi istentisztelet nélkül, otthonainkban maradva megülni az ünnepet. Igen, mert számunkra valahogy mindig a templomi, úrvacsorázó közösségében való együttlét, valamint a feltámadott Úrral ott átélt lelki találkozás teszi igazán értékessé, bensőségessé az ünnep további részét is, amit a családban, szeretteinkkel töltünk.
Az akkori tanítványok egy jó darabig hűséges útitársak voltak. Míg a jézusi csodatételek és csodálatos gyógyítások alkalmával az Úr dicsőségéből nekik is jutott, nem volt nehéz hűségesnek lenni. Míg úgy voltak Mesterük mellett, hogy büszkék lehettek hatalmára, gyógyító erejére, jó volt Őt követni. Szinte büszkeség volt számukra úgy kísérni szamárháton ülő Mesterüket a pálmák városába, mint királyt. Igen! Jó tanítványnak lenni, míg az Úr dicsőségének fénysugarai vetülnek reánk. Aztán amikor jött az igazi böjt, a szenvedés, az elfogatás, a megkínoztatás, szétszéledtek. Nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat eseményeiben már alábbhagyott a buzgalmuk. Sőt, az elhagyás, árulás, tagadás, vagyis a meghátrálás emberei lettek. Mit érdemeltek volna? És mégis! A harmadnapon feltámadott Jézus mégis megjelent nekik, megkereste őket. Megjelent a félő, a bezárt ajtók mögött rejtőző tanítványoknak, és így szólította meg őket: „Békesség néktek!”. És ebben a mondatban benne van az az elfogadás, az a megbocsátás és az a végtelen szeretet, amit senki mástól megkapni, megtapasztalni nem lehet.
Gyülekezeti böjti utunkon az idei esztendőben úgy vagyunk Urunk útitársai, hogy nem lesz virágvasárnapi konfirmáció. És már előre érezzük, hogy ez hiányozni fog! Igen, mert eddig ezen a napon, a konfirmáció napján, valahogy mindannyiunk lelkében felelevenedett a péteri hitvallás, hogy: „Te vagy Uram a Krisztus, az élő Istennek Fia!”. Az ifjú hitvallástevőkkel együtt a mi hitünk is megerősödött, szárnyakat kapott. Most pedig úgy haladunk a böjti úton, hogy tudjuk, nem lesz ilyen ünnepélyes a virágvasárnapi megálló. A harang ugyan szólni, emlékeztetni, hívni fog, de mi nem indulhatunk! S megfogalmazódik bennünk ismét, hogy minden akkor válik értékessé, amikor elvétetik. Ahogy a Jézus sírjára annak idején odahengerítették a nagy követ, valahogy úgy zár be hajlékainkba bennünket is a böjti vasárnapokon a félelemnek, az aggodalmaskodásnak a köve. Jut néhány korty mindannyiunknak a keserű pohárból. Jobban látjuk, érezzük, hogy mit jelent a böjt, mit jelent szenvedni, keresztet hordozni. A Feltámadott azonban megjelenik tanítványainak, nemcsak a templomban, hanem még a bezárt ajtók mögött is anélkül, hogy ajtót nyitna! Hiszem, hogy a Lélek ereje által az idei templomtalan húsvétkor is, a televízióban vagy a virtuális térben követhető istentiszteleteken keresztül belép hozzánk is az Ige és a Lélek ereje által a halál fölött győzedelmeskedő Megváltó Krisztusunk, s a létező legnagyobb szeretettel így szólít meg bennünket is: „Békesség néktek!”
Ezt az Ő jelenlétében megtapasztalható békességet kívánom a mai tanítványoknak, gyülekezeteink minden tagjának, s végül az apostol szavai által meggyőződéssel mondom: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket az Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm. 8, 38-39)
Urunk, irgalmazz nékünk!

Dr. Tódor Csaba székelykeresztúri unitárius lelkész:
Kis ember a nagy üdvösségben – avagy Béla toronyiránti húsvétja –

– Béla vagyok, hatvannyolc éves. Erdőlakó. A legközelebbi település hét kilométerre van. Az elmúlt harminc évben hatszor jártam a faluban. Két dolog van még hátra az életemben: a nősülés, és a halál. Vagyonom a ruha, ami rajtam van: egy majó, egy turkálós póló, egy barna-rozsdás ing, egy szürke kötött pulóver, egy füsslájbi, alsónadrág, szövetnadrág letűrt gumicsizmaszárba tűrve, kapca, zokni. Mostanában kesztyűt is húzok, nehogy elkapjam a vírust. A kesztyűben a kezemre tapadt az élet, úgyhogy ez is fölösleges, mert alapjában eléggé elviselt vagyok. Van egy szamár, egy ló és egy csikó a pajtában. Kevés majorság is van. Őket rendezem. Egy faház egyetlen szobájában lakom. Tüzelek, alszom napközben. Este is korán fekszem. Jobban mondva: a Nap járása szerint kelek és fekszem, mert drága a petróleum a lámpába. Az ablakon sokáig elnézem a mozdulatlanságot. Ismerem a csendemet, amit a kutyáim szoktak időnkét felverni. Ilyenkor vagy valami megmozdult, vagy ők verekednek. Tudom, ha a fák között az úton valami megmozdul, akkor valaki ismerős jön. Tisztában vagyok az erre járókkal, szinte mindig ugyanazok jönnek, mennek.
Mivel Szentgyörgy napja közeledik, egy kicsit megigazítottam a szakállam. Jobban mondva: a gyújtóval leégettem. Elvégre nekem is jár a kikelet. Az erre járóktól időnként szivart, dohányt, gyújtót kapok. Van, aki élelmet is hoz nekem. Főzni is szoktam ritkán. A rádiót hallgatom esténként, ami elemmel működik, mert nincs villany. A tavalyi pápalátogatást addig mondták a rádióban, hogy kinéztem magamnak a legrövidebb ösvényt toronyiránt, az erdőn hogy hol kellene eljutnom a Szűzanyához. De nem mentem el, mert nekem csak két dolog van még hátra.
Most jön a húsvét. Hallom a rádióban, hogy kijárási tilalom van a falvakban, és a városokban. Tudom, hogy Olaszban nagyon sokan meghaltak. Szegények. Itthon is mindenki meg van indulva, mondja a rádió, mert sokan hazajöttek, s nem lehet tudni, hogy ki mit hozott magával. Folyamatosan mondják az embereknek, hogy üljenek otthon.
Megölöm hamarosan a bárányt. Az ajtófélfára akasztom fel, ott nyúzom meg. A vére lecsepeg a küszöbre. A kést az ajtófélfához szoktam dörgölni. Ez egy régi szokásom. Nemcsak az én szokásom, hanem egy olyan szokás, amit gyakorol mindenki, aki bárányt öl, hogy a kést meg kell a vértől törölni. Az ajtófélfához törlöm a kést az idén is. Valaki mondta, hogy a zsidók is így tettek az Egyiptomból való szabadulás előtti estén, hogy az Atyaisten megőrizze őket. Inkább azt hiszem, hogy kikerülje a csapásával azokat a házakat, amelyek vérrel voltak megkenve. Járvány volt akkor is. Ha nem kerül el ez a járvány, akkor minek kell a sárgás töltelék a báránycombba? A megfőtt tojás illatával telik meg a fejem, leszáll az orrlyukamba. Érzem a nyelvem tövén a zöldpetrezselymet, ahogy a tojásfehérjével és fekete borssal elvegyül a hagymáspityókában. Egyet nyelek. Felszáll a földből, leszáll mennyből, elindult az üdvösség megint, mint egy köd és megtölti az erdőt, a völgyet, s az egész kerítés nélküli életemet. Valami megint kezd hívni. Hazafelé vonz a távolság. Eszembe juttatja, hogy vannak testvéreim, és van valahol nekem is egy megalapítatlan családom. Egy üres helyem a templomban, az emberek között, amit én az elmúlt harminc évben csak hatszor foglaltam el. Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel, énekli gyakran Zorán. A pár hónapos gyermeknek sok számos boldog gyermekkort kívánnak a rádióban. Kuncogok és remegek a nemtudommin, mint egy gonosz törpe, és arra gondolok, hogy egy gyermekkor is elég volna. Anyám jutott eszembe a múltkor, és magamnak üzentem, úgy toronyiránt, hogy vajon nekem ilyen életet kívánt? Lett volna más is. Mama, kérlek, meséld el nekem. Szeretem ezt a dalt, egyfajta himnusz is lehetne, a szingliség himnusza, az én szingliségemé.
Szóval hív a húsvét és én készülök minden évben szakítani földi életemmel, osztályrészemmel, és jussommal. Hogy elémenjek a faluba, és találkozzak az emberekkel. Elfoglaljam a helyemet legalább itt a földi a templomban. Mostanság virtuálisan. És ez nekem mennyire elég. Ilyenkor ki is nézem égi rámára, toronyiránt a legrövidebb ösvényt, ami viszont elvezet az üdvösséghez. Az én legrövidebb üdvösség ösvényem a töltött bárányfelhőig ér, és abban elvegyül.
A tavalyi vér megfakult az ajtófélfán, a nyom, ami az üdvözültek ösvénye felé mutatja az utat. Az idén is újrafestem az örökélet jelét, s ezt minden évben megújítom, amíg adóságomért el nem szólít a Fennvaló. Még két feladat van hátra addig, és az utolsó előtti szó. Az utolsó a tied Uram. A poronyó, meleg bárányhús párásan ragad az ujjaim között. Számban megrágatlan szavú a zsoltár: Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben (Zsolt 16,5.6).

Hozzászólások

hozzászólás