Központ
2017. szeptember 23. szombat, Tekla, Líviusz
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

Idén is nemes cél érdekében úsznak

Központ június 7, 2017 Hír & hírháttér

Yuppi @Swimathon MS 2016

Június 11-én hetedik alkalommal szervezi meg a Marosszéki Közösségi Alapítvány Marosvásárhelyen a Swimathon nevű jótékonysági, adománygyűjtő sporteseményt, amelyen különböző csapatok karitatív célokért úsznak, támogatást gyűjtve azok megvalósításához. 15 személy az onkológiai beteg, illetve ízületi gyulladásos kamaszoknak megszervezett Yuppi elnevezésű tábor költségvetésének kiegészítéséért úszik.

Idén is három csapat – Yuppiter, Yuppeace, Yuppi Swimmdrome –, mintegy 5-5 személlyel gyűjt a gyerekek táboroztatásra.

Nagy Sarolta csapatkoordinátor, a Yuppi tábor szervezője elmondta, hogy az úszók különböző szakmai területekről érkeznek, és közülük hárman önkéntesek is a táborban.

Nagy Sarolta

„A csapatok tagjaiból öten már harmadik éve segítenek nekünk: Fogarasi István, Szegedi Attila, Ungvári István Csongor, Tőkés Botond és Voloncs Béla. Jómagam nagyon szeretem és hasznosnak tartom ezt az eseményt, számos új emberrel találkozom, és jó érzés egy nemes cél szolgálatába állítani a munkám. Különleges varázsa van annak is, amikor látom, hogy a tevékenységünk gyümölcse révén a gyerekek jól érzik magukat a táborban”

– mondta el lapunknak Nagy Sarolta.
Idén is 10000 lejt jelölt ki célösszegként a Yuppi, és eddig már 5360 lej gyűlt ki, de a héten még várják az adományokat. Egy gyerek táboroztatása 1000 lejbe kerül.

A Yuppi tábort 2011 óta szervezik meg nyaranta a Maros megyei Mezősályiban, célja a gyerekek önbizalmának növelése, önmagukba vetett hitük megerősítése, saját maguk elfogadásának elősegítése, ezáltal elsősorban lelki gyógyulásuk támogatása, mindezt változatos, játékokkal, sporttevékenységekkel, kézműves és művészeti tevékenységgel teletűzdelt programmal. Idén július 15-22-ig között szervezik meg a tábort ugyanazon a helyszínen.

Imagini pentru facebook icon

Share Button
Ennyien olvasták: 302

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.