Központ
2018. február 22. csütörtök, Gerzson

Járdán ütött el egy nőt, mégse megy börtönbe

Központ június 4, 2013 Hír & hírháttér

Járdán ütött el egy nőt, mégse megy börtönbe

Súlyosan megsérült az az 54 éves lugosi nő, akit vasárnap a járdán ütött el egy autó. A sofőr elszaladt, a rendőrök elfogták, a bíróság elengedte.

 

Röviddel az esete után a rendőrség munkatársai kézre kerítették a súlyos sérülések okozásával gyanúsított férfit, aki bíróság elé került, ám a helyi bírók úgy döntöttek, az autót vezető férfi szabadlábon védekezhet.

Az előzetes letartóztatás helyett az ország elhagyását tiltották meg a férfinak. A döntés nagy port kavart az ügyészek körében is, akik szerint a bizonyítékok, és a sofőr saját vallomása is bűnösségét bizonyítja. Éppen ezért az ügyészség fellebbezett is, de időközben lejárt a 24 órás őrizetbe vétel, így a férfi szabadon távozhatott. Úgy tűnik, a bírók azért döntöttek így, mert a fiatal őszintén bevallotta tettét, ami jó benyomást tett rájuk. Az ügyészség fellebbezését néhány napon belül tárgyalja a Temes Megyei Törvényszék.

Mirela Drăghicioiu, a Temes Megyei Rendőrség szóvivője vasárnap azt nyilatkozta a balesettel kapcsolatban, hogy egy 54 éves, lugosi nő sérült meg súlyosan, amikor a járdán egy BMW típusú személyautó elütötte.

Rögtön a baleset után az autó sofőrje és másik utasa elszaladtak a tett színhelyéről, de a rendőrök gyorsan megtaláltál őket.

„Az autón francia rendszám van, sofőrjét és a másik utast azonosították a rendőrök, őket a lugosi rendőrségen hallgattak ki. A láb- és fejsérüléseket is szenvedett nőt a helyi kórházba vitték, de innen a temesvári megyei kórházba viszik át” – mondta a szóvivő. Sajtóértesülések szerint az autóban ülő két illető nevére bűnügyi dossziét állítanak ki testi sértés, és a tett színhelyének elhagyása miatt. Ezért kettőtől hét évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

Forrás: realitatea.net

 

Share Button
Ennyien olvasták: 141

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.