Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Borús
Ma
Borús
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Jelentést sürget az egyházi restitúció ügyében egy amerikai kongresszusi bizottság

Központ június 15, 2015 Hír & hírháttér

Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás ügyét a külügyminisztérium költségvetési törvényébe, a precedensértékű döntés egyúttal szorgalmazza, hogy készüljön jelentés erről a kérdésről – derült ki a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményéből.

miko
A testület június 11-én, egy héttel az RMDSZ Kelemen Hunor elnök vezette küldöttségének washingtoni látogatását követően határozott így.

Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportjának (Hungarian-American Caucus) két társelnöke, Marcy Kaptur és Andy Harris által megfogalmazott javaslat felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett. A módosító indítványt egyhangúlag fogadta el a képviselőház költségvetési bizottsága.

Marcy Kaptur, a frakcióközi csoport demokrata társelnöke a bizottság ülésén a társelnökök aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, ahogy a román kormány az egyházi restitúció kérdését kezeli. “A mi felelősségünk, hogy ebben a kérdésben az emberi jogok és az egyházakat megillető jogok oldalára álljunk, különösképpen olyan országok esetében, amelyek a mai napig nem tudták rendezni a sötét kommunista örökségüket” – mondta. Andy Harris, a caucus magyar származású republikánus társelnöke hozzátette: “a külügyminisztériumnak mindent meg kell tennie az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében”.

A kongresszusi bizottság döntését megelőzően, június 2. és 5. között a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) meghívására Washingtonba látogatott az RMDSZ-delegációja. A küldöttség kongresszusi képviselőket, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőket, emberi jogi és vallásügyi szakértőket, valamint a helyi amerikai magyar közösség vezetőit tájékoztatta a másfél milliós erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről.

“Az Amerikai Egyesült Államok és Románia stratégiai partnerségének nemcsak biztonságpolitikai vonatkozásai vannak, annak ki kell terjednie a kisebbségi és emberi jogok, a tulajdonjog és jogállami értékek tiszteletben tartására, a demokratikus intézményrendszer megerősítésére is” – hangsúlyozta washingtoni látogatásakor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Elmondta, ezért úgy gondolják, hogy Amerikának továbbra is kiemelt figyelemmel kell követnie, mi történik Romániában.

Közölte, belpolitikai intézkedések egész sora bizonyítja azt, hogy az országban a demokrácia 25 év után sem áll biztos alapokon. Az RMDSZ értékelése szerint a Mikó-ügyben született ítélet, a közösségi szimbólumok használatának büntetése, az etnikai követelések közbiztonsági veszélyforrásként való értelmezése nem véletlen.

Kelemen Hunor kifejtette, az állam intézményeire nem nehezedik már nyugati nyomás, “nem kell tartaniuk esetleges szankcióktól, így megengedik maguknak, hogy ne tartsák mindig tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság követelményeit”.

“A HHRF négy évtizedes munkája során a kongresszus első alkalommal sorol magyar közösségi ügyet saját közvetlen érdekei közé, a külügyminisztérium költségvetésének részévé téve azt. Döntő tényező, hogy Andy Harris jobboldali republikánus képviselő felkarolta Marcy Kaptur baloldali demokrata képviselő kezdeményezését: a romániai egyházi ingatlanok helyzetének a költségvetési bizottság napirendjére való felterjesztését” – értékelte a fejleményt Hámos László, a HHRF elnöke.

Hozzátette: az új lehetőség egyben felelősséget, összefogást és közös cselekvést jelent, a külügyminisztérium 90 napon belül elkészülő jelentésének pontos, átfogó képet kell nyújtania az erdélyi történelmi egyházak vissza nem szolgáltatott ingatlanjairól. “A HHRF, akár az elmúlt 39 évben, továbbra is minden eszközét latba vetve, hatékonyan fogja közvetíteni a romániai magyarság jogos igényeit” – fogalmazott a közlemény szerint Hámos László.

Az amerikai képviselőház egyhangúlag elfogadott határozatban tíz éve, 2005-ben már sürgette a román hatóságokat, hogy mihamarabb véglegesítsék az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását (H.Res. 191). A Mikó-ügy kirobbanása óta pedig kongresszusi képviselők tucatjai kérték John Kerry külügyminisztertől, hogy lépjen föl az igazságtalanul meghurcoltak érdekében. Válaszában az amerikai diplomáciai tárca kulcsfontosságúnak nevezte a restitúció kérdését, és jelezte, hogy “figyelemmel követi a fejleményeket”.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 235

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.