Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső valószínű
Kedd
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Jogerősen elvesztette a pert a Heineken az Igazi csíki sör gyártójával szemben

Központ március 11, 2015 Hír & hírháttér

A suceavai táblabíróság szerdán jogerős ítéletben utasította el a Heineken keresetét, és állapította meg: az sört jogosan nevezte el annak gyártója. Korábban a felperes kérésére helyezték át az észak-romániai bíróságra az ügyet.

csiki
A bíróság – a honlapján közzétett ítélet szerint – megalapozatlannak találta a Heineken érveit abban a perben, amelyet a multinacionális cég indított szellemi tulajdona vélt elsajátítása miatt a csíki sörgyártó ellen.

A holland multinacionális cég 2003-tól rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi csíki sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett jogi védelmet. A Heineken Románia szellemi tulajdona megsértése, szabálytalan konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával nyújtott be keresetet a csíkszentsimoni sörgyár ellen. A társaság szerint az új termék elnevezése nagyon hasonlít a csíkszeredai üzemében palackozott sörének nevéhez.

A felperes a tavaly piacra dobott termék előállításának és forgalmazásának betiltását, a gyártósor és az áru elkobozását, továbbá – a kártérítés reményében – egy garanciaalap létrehozását kérte. A keresetet alapfokon a Hargita megyei törvényszék, másodfokon pedig a táblabíróság utasította el. Az észak-romániai bíróságra a felperes kérésére helyezték át a pert. A Heineken ugyanis úgy ítélte meg, hogy Székelyföldön ellenséges légkörben kell pereskednie. Szerinte az alperes székelyföldi vállalkozó a médián keresztül nyomást gyakorolt a bíróságra.

A multinacionális cég többek között azzal váltott ki ellenérzéseket a székelyföldi magyarságból, hogy bírósági keresetében az „úgynevezett Székelyföldön” – ez a román média és politikusok által gyakran használt kifejezés, amely tagadja a Székelyföld földrajzi egység létét – tevékenykedő helyi termelőként mutatja be a beperelt céget, és annak tulajdonosát, Lénárd Andrást.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 482

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.