Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Johannis: Csak a szavazók reformálhatják meg a pártokat

Központ június 14, 2016 Hír & hírháttér

Csak a szavazók reformálhatják meg a pártokat, ehhez pedig minél több választónak élnie kell a szavazati jogával – jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis elnök.

Az államfő hétfőn nyilatkozott az elnöki hivatalban a június 5-én megtartott helyhatósági választásokról, amelyről rövid értékelőt tartott. Úgy vélte, általában különösebb fennakadások és problémák nélkül zajlott a szavazás. Kifejtette: a választóknak meghatározó szerepük van a pártok megreformálásában, és csak ők kényszeríthetik rá szavazataikkal a pártokat, hogy megújuljanak, jobban teljesítsenek és feddhetetlen jelölteket állítsanak.

„Államelnökként felkérhetem a pártokat, hogy megújuljanak, de csak ennyivel nem leszek eredményes. A választóknak kell rákényszeríteniük, hogy megváltozzanak” – mondta Iohannis, aki fontosnak nevezte a feddhetetlenségi szempontot. Rámutatott: a közigazgatást, a politikát meg lehet tanulni, de a feddhetetlenséget nem, ezért fontos, hogy az emberek „tiszta” jelöltekre szavazzanak.

A mérsékelt részvétellel zajlott múlt vasárnapi választáson több olyan jelölt nyert polgármesteri vagy önkormányzati képviselői mandátumot, akik ellen bűnvádi vizsgálat folyik.
Iohannis szerint hatékonyan működött az az elektronikus rendszer, amelyet most először használtak annak megakadályozására, hogy egy személy többször szavazhasson. Rámutatott ugyanakkor: örült volna, ha hamarabb közli a központi választási iroda a végleges eredményeket, és ha felhasználó-barátabb lettek volna a közölt részleges eredmények, amelyek között nehezen lehetett eligazodni.

Iohannis úgy vélte, az év végén felálló új parlamentnek módosítania kell a választási törvényt, és újból be kell vezetnie a kétfordulós választást a polgármesterek esetében.
Megállapította: az eredmények alapján világosan látszik, hogy országosan két nagy párt dominál, amelyek együttvéve a szavazatok csaknem 70 százalékát kapták. Örömét fejezte ki, hogy új kispártok és független jelöltek is mandátumokat nyertek.

Az önkormányzati választást a balközép Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte, amelynek megyei pártlistáira a szavazók 37,8 százaléka voksolt, második lett a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely a szavazatok 30,6 százalékát kapta.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 195

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.