Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső
Kedd
Eső
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Ki lehetne a befutó?

Központ október 20, 2011 Hír & hírháttér

Egy előválasztás esetén: Ki lehetne a befutó?

cimlap

Már az október 13-i, csütörtök esti RMDSZ Maros megyei szervezetének választmányi ülése után a kíváncsiságukról híres sajtósok csoportokba verődve várták az eredményhirdetést, minek fejleménye az volt, hogy az EMNT által is támogatott dr. Vass Leventét javasolják Marosvásárhely közös, magyar polgármesterének.

 A péntek reggeli sajtótájékoztatón megtudtuk, a zártkörű szavazáson dr. Vass Leventére 44-en, Csegzi Sándorra 28-an szavaztak, 5 voks pedig érvénytelen volt. Így mondhatjuk, hogy a régóta húzódó marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állítás kérdése mozdult valamilyen irányba. Tehát a három romániai magyar párt közül ketten (RMDSZ és EMNP) közös nevezőre jutottak.

Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, bár sok türelmetlenkedés és sürgetés volt Marosvásárhely közös, magyar polgármester-jelölése körül, megnevezték a személyt, aki „egy fiatal, energikus jelölt, aki mellé oda lehet állni, s akivel meg lehet nyerni a marosvásárhelyi polgármesteri széket.” Ennek a munkának a végére érve sem szeretnének ölbe tett kézzel ülni, hanem új feladatokat kijelölni és ellátni, amely rengeteg új tárgyilagos felmérést és konstrukciót kell felsorakoztasson, szükséges felmérni azokat a pontokat, amelyek mentén városunkat változtatni kell, kijelölni azokat a területeket is, ahol az RMDSZ fokozottan jelen szeretne lenni (például a helyi tanács összetétele is változtatásokra szorul). Kelemen azt is elmondta, hogy „az RMDSZ bízik abban, hogy sikerült olyan jelöltet megnevezniük, aki mellé mindenki fel tud sorakozni. Ugyanakkor, olyan személy ő, aki a marosvásárhelyi magyarok – és nem csak – számára megoldás lehet.”

 „Demokratikus módon jártunk el”

 – nyilatkozta Benedek István, aki emlékeztetett arra, hogy két éve bejelentette azt, hogy lesz az RMDSZ-nek polgármesterjelöltje, és valószínűleg egy fiatal, energikus jelöltet fognak kiválasztani. „Nem gondolom úgy, hogy elkéstünk volna ezzel a jelöléssel, mert ezt az utat végig kellett járni, és demokratikus módon kellett kezelni ezt az esetet” – fejtette ki a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke.

Kelemen – mindenféle híresztelésekkel ellentétben – kitart amellett, hogy az RMDSZ meg akarja nyerni a helyhatósági választásokat, ugyanakkor bízik is abban, hogy „mivel van most egy jelöltünk, mi felajánljuk az MPP-nek és az EMNT-nek is, hogy mellénk álljanak az összefogás jegyé­ben.” Az EMNT kérdése valószínűleg megoldódott, a Magyar Polgári Párté viszont még vitatott, mert tárgyalások folynak az ügyben, hogy Kelemen Ferenc és csapata dr. Benedek Imre, orvos-politikust támogatná a jövő évi helyhatósági választásokon.

Plakát-bojkott

 A sajtótájékoztatón terítékre került egy aktuál-politikai probléma, éspedig az, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal nem engedélyezte az RMDSZ magyar nyelvű népszámlálási plakátjainak elhelyezését. Arra hivatkozva nem engedélyezte a Városháza, hogy azokon csak magyar nyelvű szöveg olvasható, illetve látható rajtuk az RMDSZ logója.

A Maros megyei RMDSZ elnöke, Kelemen Atilla hozzátette, eddig csak szóbeli visszautasítást kaptak, de várják a polgármesteri hivatal írásos indoklását, és ennek függvényében döntenek a helyzet hogyantovábbjáról.

A Maros megyei RMDSZ elnöke azt is kiemelte, hogy a plakátoknak magyarokat nemzeti identitásuk vállalására biztató szerepük van, és ezek nem minősülnek választási kampányanyagnak, így „az a tény, hogy – Marosvásárhelyen, ahol jelentős magyar közösség él – a polgármesteri hivatal nem adott engedélyt a plakátok kiragasztására, elég rossz ízű és szomorú időkre emlékeztet” – fejtette ki véleményét Kelemen.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 267

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.