Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Kitörhet még a szunnyadó erdélyi vulkán

Központ január 13, 2015 Hír & hírháttér

A Kárpát-medencében a székelyföldi Csomád a legfiatalabb vulkán, utoljára 32 ezer éve lépett működésbe. A hegység alatt azonban még mindig van olvadt kőzet, azaz magma – adja hírül az Origo.

csomad

Csak látszólag szunnyad a Csomád – állapították meg a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös vulkanológiai kutatócsoportjának munkatársai.

Még van olvadt kőzet

A Csomád kőzeteinek vizsgálatából kiderült, hogy a korábbi kitörések előtt már egyszer majdnem kikristályosodott a tűzhányó magmakamrája, azaz csaknem leállt működni, de a folyamat elakadt. Friss, bazaltos magma nyomult be a kamrába, több mint 200 Celsius-fokkal felhevítette és részben felolvasztotta a kristályokat, így olyan magmatömeg alakult ki, amely miatt bekövetkezhet egy kitörés.

Semmi jele, hogy kitörne

A Csomád tehát Csipkerózsika-álomba merült – írja blogjában Harangi Szabolcs. A vulkán felébredéséhez viszont az szükséges, hogy forró bazaltos magma nyomuljon be a magmakásába. Az aktivizálódásnak és a kitörésnek jelenleg semmi jele nincs – teszi hozzá az ELTE vulkanológus oktatója.

A kutatócsoport ezért potenciálisan aktív magmatározóval rendelkező vulkánnak minősítette a Csomádot (angol rövidítéssel PAMS volcano). Nem mondhatjuk el róla, hogy aktív lehetne, mert az elmúlt tízezer évben egyszer sem tört ki. Nincs viszont külön nevük azoknak a tűzhányóknak, amelyek több tízezer éve szunnyadnak, de bizonyos nyomok arra utalnak, hogy a mélyben van még magma alattuk, és a jövőben akár ki is törhetnek.

Forrás: origo

Share Button
Ennyien olvasták: 587

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.