Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Köd
Ma
Köd
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős

Kötelező a GYES az apáknak

Központ február 21, 2012 Hír & hírháttér

Kötelező a GYES az apáknak

Mindkét szülő köteles lesz gyermeknevelési szabadságot kivenni a következő hónaptól születendő gyermekek esetében az erre vonatkozó, március 1-jétől hatályba lépő sürgősségi kormányrendelet értelmében. A rendelet egy európai uniós irányelvre épül, amelynek célja az esélyegyenlőség jegyében lehetőséget biztosítani a házastársaknak, hogy mindketten részt vegyenek a gyermeknevelésben. A kormányrendelet szerint, ha például az anya a kétéves gyes mellett dönt, a 24 hónapból legkevesebb egy hónapot kötelezően az apának kell otthon maradnia a csecsemővel, ha ezt nem teszi meg, az anyának akkor is egy hónappal a két év letelte előtt vissza kell térnie dolgozni.

 

Az uniós illetékesek szerint a rendelkezés mélyíti az apa-gyerek kapcsolatot. Az egy hónap egyébként a gyermeknevelési szabadság bármely időszakában felhasználható, az állam által fizetett segély pedig az éppen otthon maradt fél nettó jövedelmének 75 százaléka lesz, amely azonban nem haladhatja meg a 3400 lejt, illetve nem lehet kevesebb 600 lejnél.

Forrás: krónika

 

Share Button
Ennyien olvasták: 226

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.