Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Havazás
Ma
Havazás
Havazás
Holnap
Havazás
Borús
Szerda
Borús

Kövér László: „Természetes, hogy támogatjuk és segítjük egymást“

Központ június 1, 2012 Hír & hírháttér

Kövér László: „Természetes, hogy támogatjuk és segítjük egymást“

KoverBenedek

Az elmúlt két hétben az erdélyi, de a magyarországi sajtó is a Nyirő József-ügytől volt hangos.  Egyesek újratemetni szeretnék, mások mindenáron megakadályoznák ezt; emellett vannak olyan magyar politikusok is, akik lelkiismeretfurdalás nélkül fasisztázzák a Jézusfaragó ember íróját. Az alábbiakban megtudhatjuk, hogy Kövér László polcán helyet kapnak a vasgárdista Mircea Eliade-kötetek, és hogy a hamvak után folytatott hadjárat részeseként – népmesei királyként – egyik szeme sírt, a másik meg nevetett.

 

Május 24-én Marosvásárhelyre látogatott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki amellett, hogy a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként képviselte magát városunkban, elmondta, úgy érzi, magánemberként is itt a helye. „Megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek ezen a rendezvényen, hisz – bár egy testben csak egy lélek lakozik – nem csak az Országgyűlés elnökeként vagyok itt, hanem magánemberként is, és teljesen természetesnek tartom, hogy hasonló ideológiájú politikai alakulatok határokon túl is támogassák és segítsék egymást” – mondta Kövér.

A MOGYE-ügy és a romániai kormányváltás következményei után lokális témák kerültek napirendre, Kövér László elmondta, hogy támogatja a Polgári Koalíció és jelöltjének terveit, ugyanakkor hasonló politikai értékrendet képviselő személyként egyetért a MOGYÉ-n megalakítandó magyar főtanszék szükségességével. „Úgy gondolom, hogy a román államnak biztosítania kell a magyar diákoknak az anyanyelvükön való tanulás lehetőségét, és azt is, hogy a leendő szülők saját kultúrájukban nevelhessék a gyerekeiket” – vélekedett Kövér. De Dr. Benedek Imre szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a rég áhított magyar főtanszékért való harcban még nem aknáztak ki minden lehetőséget, és úgy véli, ha másképp nem lehetséges, akkor önerőből és a magyar állam segítségével kell létre hozni egy önálló orvosi egyetemet.

Kövér az erőltetett koalíció helyett a sokféleség önkéntes egységében hisz

Újságírói kérdésre – miszerint Frunda György azt állította, hogy Kövér László Vásárhelyen tett látogatása a magyarság megosztásához vezet – az Országgyűlés elnöke ezt válaszolta: „Nem szeretnék efféle kijelentésekre sok időt pazarolni, de azt elmondhatom, hogy különbség van magyar és magyar ember között, jelen esetben az én nézeteim és értékrendem, illetve a Frunda úr szemléletmódja között. Emellett nem vélem kötelezőnek, hogy a magyarok egypártrendszerben éljenek egy demokrácia keretei között, hiszen a románoknak is megvan rá a lehetőségük, hogy politikai pluralizmusban találják meg a hozzájuk legközelebb álló értékrendet és jövőképet. Úgy gondolom, hogy egyetlen következetes, hatékony, korrekt, tiszta politikai mozgalom nehézségek és manipuláció nélkül egybe tudná tömöríteni a magyar közösséget” – fogalmazott Kövér. Hozzátette, hogy egészségesnek tart egy közös értékeket valló politikai szövetséget, és egy hamis, erőltetett koalíció helyett a sokféleség önkéntes egységében hisz. Országhatárokon átívelő politikai ideológiák egységét példázza a Vártemplom udvarán dr. Benedek Imrével és csapatával együtt elültetett „összetartozás fája” is.

Nyirő-ügy:„Ilyen komédiának még nem voltam  a részese”

Kövér látogatásának egyik oka a múlt hétvégére tervezett, ám meghiúsult Nyirő-temetés volt. Az mindenki számára világos, hogy a román kormány vehemensen ellenzi az újratemetését, de aki kicsit is morális problémaként tekint a dologra – kiemelem, hogy nemzeti hovatartozástól és politikai meggyőződéstől függetlenül – az tiszteletben tartja egy elismert író végakaratát. Sőt, tovább megyek: Pontáék tiltakoznak a „székely apostol” maradványainak Erdélybe való szállításáért, de Károly király hamvait, aki 1953-ban hunyt el Portugáliában, és ott temették el, 2003-ba hazaszállították, és Curtea de Argeșen újratemették. Mi ez, ha nem a kettős mérce iskolapéldája? Nem beszélve arról, hogy mi, magyarok sem tüntetünk az ellen, hogy városunkban Iuliu Maniu és Horea utca van, és a központban egy hatalmas Avram Iancu szobor díszeleg…

Kövér László több helyen is hangoztatta, hogy Nyirő József irodalmi munkásságát szét kell választani politikai nézeteitől. „El kell mondanom, hogy az én polcomon is ott vannak Mircea Eliade magyar fordítású, magyar kiadó által megjelentetett kötetei, és csak azért, mert a filozófus a Vasgárda tagja volt, nem dobom a szemetesbe a könyveit” – mondta el Kövér. „Ugyanakkor az a hajtóvadászat, amit az urnák után folytatott a román kormány meg annak a belügyminisztériuma, az már a komikum határát is jócskán átlépte. Én egyik pillanatban majdnem sírtam, a másikban a térdemet csapkodtam a nevetéstől, ilyen abszurd komédiának még nem voltam a részese, különösen akaratlanul nem” – nyilatkozta az MPP tiszteletbeli elnöke egy udvarhelyi sajtóorgánumnak.

Mik a kilátások, hamagyar elöljárók  fasisztázzák Nyirőt?

Azt, hogy a bukaresti román hatalom, vagy városunk román elöljárói fasisztázzák Nyirőt, még valahogy lenyeli az ember, hisz választási évben és szerelemben állítólag mindent szabad, és nekik feladatuk, hogy kijátsszák a nacionalista kártyát, hisz gazdasági fellendülést nem tudnak ígérni, így valamivel elterelő hadműveletet kell folytatni. De az, hogy magyar, RMDSZ-es (az állítólag magyar érdekeket képviselő legnagyobb politikai alakulat) politikusok történelemben való járatlanságukról tesznek tanúbizonyságot, és fasisztázzák Nyirőt, az már elfogadhatatlan, sőt felháborító. Igen, arról polgármester-jelöltünkről van szó, aki kerekperec kijelentette, hogy „Nyirő fasiszta volt”, és az utóbbi napokban européer úriemberhez méltatlan módon viszonyult az egyik legismertebb magyarországi televízió újságíróival. Ironikus, hogy jelöltként való nevesítése utáni első sajtótájékoztatóján még azt nyilatkozta, hogy többek között tiszteletet fog tanúsítani az újságírókkal szemben, a hírhedten lekezelő jelenlegi polgármesterrel ellentétben. Nos, nehezen lehetne megmondani, hogy mióta lett a tisztelet jele az újságírók „kicsibarátomozása”, de Kövér László szavaival élve: „hatalmas különbség van magyar és magyar ember között.”

No, de hogy egy reménytelen helyzetnek megkeressük a pozitív hozadékát is, elmondhatjuk, hogy ez a hűhó nagy reklámot csapott Nyirőnek Józsefnek. Valószínűleg olyan emberek is el fogják majd olvasni a regényeit, akik napi sajtón vagy bestsellereken élnek, és Kincses Előd ügyvéd szavait idézve: „ezek után talán még Frunda György is fellapoz egy-egy Nyirő-kötetet.”

Zárszóként: az író halála előtt néhány héttel így írt a Küzdelem a halállal című művében, ajánlom ezt minden – az újratemetést elítélő, szabotáló – személynek: „Nem, nem, itt nem tudok meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. (…) Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, (…) az elvesztett csodás magyar világot. Így talán könnyebb lesz.”


Share Button
Ennyien olvasták: 261

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.