Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök a tantárgyversenyek tapasztalatából leszűrt visszatérő élményével hívta fel a temesvári konferencia résztvevőinek figyelmét arra, hogy a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken.
„Kiegyenlítettnek tűnik ez az oktatási körkép, amely azt is bizonyítja, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelnünk, biztosítanunk kell a feltételeket. Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk” – szögezte le az ügyvezető alelnök, aki két olyan oktatási programról is említést tett, amelyet a szórványban bonyolítottak le az előző cselekvési tervben foglaltak alapján: a szórványkollégiumok létrehozását, működésének átvilágítását, illetve az RMDSZ anyanyelvű oktatásra vonatkozó beiskolázási kampányát.
Magyari Tivadar szerint ez utóbbi tudatosító, ösztönző akciónak sokkal inkább helyi fontossága volt, helyi igyekezetet erősített meg, mint „országos látszatot”. „Az új cselekvési tervben megpróbálunk egy naprakész tudásbázist kiépíteni. Az oktatás, szerencsénkre, még mindig nagy rendszernek számít országos szinten, de a magyar közösség ügyei között is” – jelentette ki az ügyvezető alelnök, és azt is hozzátette: az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontosan terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését. Magyari fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
„Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről ország szintűvé emelni” – ismertette Magyari Tivadar, aki arról is tájékoztatott: a következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását.
(Közlemény)