Központ
2017. szeptember 20. szerda, Friderika
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű

Már májusban új választási törvény születhet

Központ február 2, 2015 Hír & hírháttér

A parlamenti és önkormányzati választások törvényének tervezett módosítását, illetve az önkormányzati költségvetéssel kapcsolatos problémákat vitatta meg az Országos Önkormányzati Tanács szombaton, Kolozsváron. Az RMDSZ testületének ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök tájékoztatta az önkormányzati tisztségviselőket az államfővel való múlt heti egyeztetésről.

Kelemen elmondta, hogy az államelnök és a pártok közötti konzultáció nyomán politikai konszenzus körvonalazódott arról, hogy a választási törvények módosítását már májusban megszavazza a parlament. “A magyar képviselet szempontjából pedig nagyon fontos, hogy milyen szabályok szerint kell majd versenybe szállnunk 2016-ban. Mi a vegyes – egyéni választókerületes és pártlistás – rendszert támogatjuk, mert ez biztosítani tudná közösségünk arányos képviseletét” – fogalmazott az ülésen a szövetségi elnök.

Azt is elmondta: az RMDSZ nem kifogásolja a parlament létszámának csökkentését sem, hiszen a túlméretezett törvényhozó testület is bizonyítja, a jelenleg hatályos választási törvény nem hatékony. Kelemen Hunor a levélben történő szavazás kapcsán azt mondta: szigorú szabályok mellett, a lehetséges visszaélések kizárásával – például az állandó lakhely, ideiglenes tartózkodási engedély és előzetes regisztráció feltétele mellett – bevezethető ez a módszer, amelyre a legelfogadhatóbb példákat a magyarországi, illetve a lengyel és német gyakorlat szolgáltatja.

Kelemen közölte, az RMDSZ több testületében is megvitatják majd, milyen választási rendszer alkalmas arra, hogy ne kerüljön veszélybe a magyar képviselet. Az önkormányzati választási törvény kapcsán a kétfordulós rendszer is felmerült, ám a magyarság szempontjából a jelenleg is érvényben lévő egyfordulós a kedvező, ezért ezt nem kell megváltoztatni – tette hozzá Kelemen Hunor.

közlemény

Share Button
Ennyien olvasták: 182

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.