Hír & hírháttér

Meggyalázták Wass Albert marosvécsi síremlékét

Meggyalázták Wass Albert marosvécsi síremlékét

Ismeretlen tettesek meggyalázták Wass Albert marosvécsi síremlékét – adta hírül vasárnap internetes oldalán a Krónika napilap.

 

A Krónika híradása szerint a tettesek lefeszítették és ellopták a marosvécsi Kemény-kastély kertjében álló sziklára erősített, az író portréját ábrázoló bronzplakettet, a földre dobálták és összetaposták a piros-fehér-zöld szalagos koszorúkat.

Az esetre szombat délután derült fényt, amikor a Wass-hagyatékot és a sír ápolását vállaló Bartha József holtmarosi lelkész fia magyarországi vendégek társaságában ellátogatott az emlékhelyhez.

Két év alatt másodjára gyalázták meg az író sírját. Először 2011 áprilisában lopták el a Hunyadi László szobrászművész által készített bronzplakettet. Ezt azonban egy adománygyűjtő akció nyomán még abban az évben sikerült pótolni.

„Belefáradtam ebbe a hercehurcába, és úgy döntöttem, hogy többé nem helyezem vissza a bronzplakettet. Helyette fekete márványt illesztünk a sziklakőre, és akkor majd kiderül, hogy színesfém tolvajok, vagy közönséges gaztevők garázdálkodnak a sírnál” – mondta Bartha József.

A lelkész megemlítette, korábban a rendőrség színesfém tolvajoknak tulajdonította a rongálást. Hozzátette, ezt ő sem zárja ki, de valószínűbbnek tartja, hogy a síremléket az utóbbi hetek felforrósodott magyarellenes hangulatában levők gyalázták meg.

Forrás: krónika

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.