Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Miért lettek „sárosak” a tegnap az autók Marosvásárhelyen?

Központ március 1, 2016 Hír & hírháttér

Tehették fel a kérdést sokan Marosvásárhelyen, akár az ország más területén 2016. február 29-én. Hiszen esett az eső, ami általában inkább le szokta mosni a kocsikat. Ezúttal azonban éppen ennek volt köszönhető a szennyeződés.

auto

Történt ugyanis, hogy február 27-én egy mediterrán ciklon alakult ki a Földközi-tenger medencéjében. A ciklont igen erős szél jellemezte a térségben, a hidegfrontja pedig messze délre nyúlva a Szahara északi része fölé is elért. Ez az erős széllel együtt homokviharokat idézett elő a térségben, a felkavart homok viszonylag nagy része pedig bekerült a légkör magasabb rétegeibe is. Itt a ciklon hidegfrontja mentén, illetve az előtt a magassági áramlás észak, északkelet felé sodorta a homokfelhőt, át a Földközi-tengeren. A homok a tenger feletti páradús légtömegbe érve aztán elősegítette a felhő- és csapadékképződést. Ehhez mindig szükségesek kisebb szilárd szennyezőanyagok, mint pl. a koromszemcsék, jelen esetben viszont a homok megnövelte a jelen lévő szemcsék számát, így jóval intenzívebbek lehettek ezek a folyamatok.

Mindezt kitűnően szemléleti a február 29-én délután készült látható tartományú műholdkép is. Ezen a Földközi-tenger déli, derült része felett megfigyelhető a légkörben utazó homok, az északabbi részeken pedig már maga a képződő felhőzet is.

vizcsepp

Ezt a homokot mosta ki a légkörből a ciklon hidegfrontjának csapadéka, mely 29-én hazánkat is elérte. A legtöbb hasonló esetben a por nagy része már azelőtt kimosódik, hogy a csapadék elérné Magyarországot. Ezúttal azonban olyan nagy koncentrációban volt jelen a felhőzetben, hogy szokatlanul nagy mennyiségben lehetett látni, miután megszűnt az eső, és felszáradt a víz.

Forrás: http://meteo.reblog.hu/

Fotó: Facebook, http://meteo.reblog.hu/

Share Button
Ennyien olvasták: 462

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.