Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

MOGYE-rektor: ne tegyék az egyetemet ismét politikai alku tárgyává

Központ június 20, 2017 Hír & hírháttér

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, Leonard Azamfirei azt kérte kedden a politikusoktól, hogy a felsőoktatási intézmény ne váljon ismét politikai alku tárgyává, ellenkező esetben „erős védekező reakcióra” számíthatnak.

„Aggodalommal tölti el a MOGYE-t, hogy ismét politikai alku tárgyává vált, túl hamar feledésbe merült mindaz, ami 2012-ben történt, és az akkori kormánynak bizalmatlansági indítvány révén való megbuktatásához vezetett. Ahogyan akkor is megtettük, felhívjuk a politikai döntéshozók figyelmét, hogy áthágnak két alkotmányos előírást: az egyetemek autonómiájára vonatkozó kitételt, illetve azt, amely szerint a politikum nem avatkozhat be az akadémiai életbe (…) A MOGYE határozottan kéri, hogy ne tegyék ismét politikai alku tárgyává. Az egyetemen belül a tanároknak és a diákoknak mások a prioritásai és más az értékrendjük” – írja az egyetem közleménye.

A közlemény szerint 2012-2014 között több olyan jogerős bírósági ítélet is született, amelyek megerősítették, hogy az egyetem szenátusának döntései törvényesek voltak, „a napokban azonban ismét próbálják borzolni a kedélyeket, annak ellenére, hogy a konfliktus megoldódni látszott”.

A MOGYE rektora állásfoglalásával a szociáldemokraták és az RMDSZ közötti megállapodásokra reagált. Ezek értelmében – többek között – négy módosítást eszközöltek volna az oktatási törvényen, az egyik egy önálló magyar kar létrehozására vonatkozott a MOGYE keretében.

Forrás: agerpres

Share Button
Ennyien olvasták: 1235

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.