Nagyváradon ülésezett az RMDSZ 
A találkozón elfogadott zárónyilatkozat leszögezi: mindezek a kérdések az RMDSZ számára egyértelműen magukban hordozzák a magyarság érdekeit, és ezért a testület feladatának tekinti, hogy a törvényhozásban és a kormányzásban egyaránt olyan döntések elfogadását érjék el, „amelyek szem előtt tartják a magyarság javát, jövőjét és megmaradását a Székelyföldön, Partiumban, Belső-Erdélyben és a szórványban. Nekünk azért kell ott lennünk ezentúl is, hogy beleszólhassunk a minket és az országot érintő kérdésekbe” – fogalmaz a nyilatkozat.
Az alábbiakban a nyilatkozat szövegét olvashatják
Szükségesnek tartjuk megőrizni érdekképviseletünket minden szinten. Ez a hatékony érdekérvényesítés megvalósításának alapvető feltétele a szórvány- és tömbmagyarság szempontjából egyaránt. Tehát csak olyan választási rendszert támogathatunk, amely biztosítja a romániai magyarság arányos képviseletét.
A 2012-es költségvetés kidolgozásakor, a nagy infrastrukturális projektek támogatása mellett, fontosnak tartjuk, hogy olyan területek költségvetése, mint az egészségügy, kultúra és tanügy megfeleljen a szükségleteknek. Ugyanakkor, a helyi autonómia elvének megfelelően szükséges, hogy az önkormányzatoknak juttatott támogatás ne csökkenjen, 2012-ben is legalább a 2011-ben elért szinten maradjon. Csak így biztosítható az önkormányzatok további, kiegyensúlyozott működése.
Célunk a decentralizáció kiteljesítése, az RMDSZ Programjában megfogalmazott elvek szerint. Az egészségügyben és a tanügyben végbement komoly decentralizációs folyamatot folytatnunk kell. Ezen folyamatok és tanulságaik alapján, valamint a decentralizáció eredményeit figyelembe véve, kiemelten fontosnak tartjuk a központosítás mielőbbi megszüntetését más területeken is.
Mindezek a kérdések az RMDSZ számára egyértelműen magukban hordozzák a magyarság érdekeit. A törvényhozásban és a kormányzásban egyaránt, feladatunknak tekintjük olyan döntések elfogadását, amelyek szem előtt tartják a magyarság javát, jövőjét és megmaradását a Székelyföldön, Partiumban, Belső-Erdélyben és a Szórványban. Nekünk azért kell ott lennünk ezentúl is, hogy beleszólhassunk a minket és az országot érintő kérdésekbe.
Elfogadva egyhangúlag, Nagyváradon, 2012. november 18-án.
(közlemény)