Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Négy képviselői helyet kér az RMDSZ-től az MPP

Központ október 28, 2015 Hír & hírháttér

Három székelyföldi és egy partiumi megyében kér befutó képviselői helyet a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáján a Magyar Polgári Párt (MPP) – mondta a Maszol.ro erdélyi hírportálnak adott interjúban Biró Zsolt, az MPP elnöke.



A két párt vezetői hétfőn tárgyaltak a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésről. „Az önkormányzati választások vonatkozásában jogi szempontból több együttműködési lehetőséget is beazonosítottak, a parlamenti választások esetében a partnerség kizárólag az RMDSZ listáján történhet meg” – idézte az RMDSZ hétfői hírlevele a tárgyalás következtetését.

Biró Zsolt a Maszol.ro portálnak kedden elmondta, a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokra nem kötnek országos szövetséget. „Régiónként, településenként eltérő formája lesz majd az együttműködésnek” – jelentette ki a pártelnök. Hozzátette, azokon a településeken szeretnének együttműködni, ahol az MPP-nek vagy az RMDSZ-nek jól teljesítő polgármestere van. Példaként Gyergyószentmiklóst és Csíkszeredát említette.

Biró Zsolt elmondta, pártja célnak tekinti, hogy a 2016-os parlamenti választást követően az MPP a törvényhozásban is jelen legyen. Hozzátette, a párt politikájának parlamenti megjelenítéséhez egy saját arculatú „mini frakcióra” van szükségük. „Jövőre visszatérünk a pártlistás választásokhoz, ezért nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy Maros, Hargita, Kovászna megye egy-egy bejutó helyére mindenképp igényt tartunk, és miért ne beszélhetnénk a Partiumban is egy helyről. Ha a politikai erőviszonyokat figyelembe vesszük, ez egy reális kérés” – fogalmazott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.

Az RMDSZ jelenleg a képviselőházban 18, a szenátusban nyolc tagú frakcióval jelentkezik. A 2012-es önkormányzati választásokon a magyar pártok megyei listáira adott voksok 85 százalékát az RMDSZ kapta, a fennmaradó 15 százalékon pedig az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), illetve a két párt koalíciós listája osztozott. Az RMDSZ és az MPP 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 218

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.