Központ
2019. december 06. péntek, Miklós

Nem engedték be Romániába Toroczkai Lászlót

Központ október 14, 2013 Hír & hírháttér

Nem engedték be Romániába Toroczkai Lászlót

Visszafordították a magyar-román határról Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét. Toroczkai egy Facebook-bejegyzésben számolt be az esetről. Eszerint Torockóra utazott volna, hogy beszédet mondjon a HVIM helyi tagszervezetének alakuló ülésén, a Méhkerék–Nagyszalonta határátkelőn azonban félreállították, és csak két óra múlva közölték vele, hogy csupán felesége – aki román állampolgár – léphet be az országba. 

„Végül már annyira elfajult a helyzet, hogy az egyik román a fegyvertáskájához nyúlkált, így a családomra való tekintettel végül beleegyeztem a távozásba. (…) Szokás szerint teljesen törvénytelen a mostani kitiltás is, hiszen sem konkrét indokot, sem pedig a kitiltás időtartamát nem tudták velem közölni” – írja Toroczkai.

Először 2005 szeptemberében, úgyszintén Nagyszalontánál próbálkozott. Családi ügyek elintézésére hivatkozott, de hiába. A HVIM elnökét akkor már Szerbiában is persona non grataként tartották nyilván. 2009-ben tagtoborzó körútra indult volna Erdélybe, de a határnál megállították. Torockó volt egyébként a 2009-es „Kárpát-medencei tagtoborzó körút” első állomása. A helyi tagszervezet végül vasárnap, Toroczkai távollétében alakult meg.

Forrás: nol.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 252

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.