Központ
2017. november 25. szombat, Katalin
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús
Eső
Hétfő
Eső

Nem epret szedni jöttünk!

Központ április 13, 2012 Hír & hírháttér

kiralyNem epret szedni jöttünk!

A román kommunista pártvezetés egyik célkitűzése a nagyobb erdélyi városok etnikai arányainak a megváltoztatása volt, méghozzá bármi áron. Ez sikerült is a szászok eladásával, a románok betelepítésével és a magyarok asszimilációjával. Az utolsó tömbmagyar terület Székelyföld maradt. 1989 végén lezárult a „szocialista építés” korszaka, egy új rendszer vette kezdetét nemcsak Romániában, hanem több volt kommunista országban is. 1990-től nagyot fordult és más irányt váltott a társadalom kereke.

A magyarok azt hitték, hogy végre lerázták a láncokat és most már ugyanolyan jogaik lesznek, mint a többségnek, ezért követelték vissza iskoláikat, intézményeiket. De talán túl naivak voltak, vagy igen nagyot haraptak egyből a szabadság édes gyümölcséből és ez megakadt a torkukban, kellemetlen utóízt hagyva mai napig a szájukban. Talán a kezdeti időszakban, a szabadság ízét kóstolgató nép nem volt még egészen tisztában a „demokrácia” fogalmával és a régi rendszer kiszolgálói diverziót, gyűlöletet tudtak szítani az etnikumok között.  

Ezt követően aztán mégiscsak elindult egy lassúbb folyamat a megbékélés felé, egy demokratikusabb jövő reményében. Az utóbbi két évtizedben több magyar iskola, sajtótermék, rádió-, televízióadás indult be és működik Erdély-szerte, ország-szerte. Ugyanakkor a magyarok, az RMDSZ színeiben – ha nem is az összmagyarság érdekeit képviselve, de – részt vesznek a romániai nagypolitikában. A magyarok lakta területeken magyar polgármestereket, községi tanácsosokat, országgyűlési képviselőket választanak demokratikus úton.

Ma úgy tűnik békésebb a viszony az etnikumok között Romániában, de még sok víznek kell lefolynia a Maroson ahhoz, hogy ez tökéletes legyen, és megértsük azt, hogy a magyar és a román nép – számbeli arányából adódóan – csak két apró búzaszem, már évszázadok óta a nagyhatalmak malomkövei között. A nagy birodalmak vezetőrétege, majd a hatalmas nemzetállamok mindig csak saját érdekeiket szem előtt tartva uszították egymásnak a két kis népet. Az Erdélyben együtt élő népek közötti – a Habsburg birodalom, a két világháborút levezénylő nagyhatalmak és a kommunista vezetés által generált, kitalált, túlzásokon, hazugságokon alapuló – feszültségeket nem könnyű feloldani.

Magyarországnak és Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozása új esélyek elé állította az erdélyi magyarságot és a tömbben élő székelységet. Fellazultak a határok, könnyebb a kapcsolatot tartani az anyaországgal, amely úgy tűnik, hogy miután többször lemondott a határokon kívül rekedt polgárairól, és erdélyi bevándorlóktól féltette a kis csonka országot, most újabban mégis csak felelősséget érez irántunk. Az Unióban érvényesülni látszó tendenciák közé tartozik egy nagy közös Európa létrehozása több téren (gazdasági, politikai, katonai), egy versenyképes nagyhatalom megteremtése – amely helyt tud állni a világpiacon Amerika, Kína, Oroszország és Japán mellett – és a nemzetállamok felszámolása, ami az erdélyi magyarság szempontjából részben jó lenne, részben meg nem. A modell a jelek szerint az Amerikai Egyesült Államok, ahol megannyi etnikum él együtt – egy hatalmas, népeket összeolvasztó tégelyben – és mégis mindenki amerikai állampolgár.

A székelység felaprózódásának, elnemzettelenedésének, szétszóródásának, asszimilációjának stb. megakadályozását a magyar politikusok egy része a helyi autonómia kiharcolásában, megvalósításában látja. A hajdani Székelyföld területi-, kulturális-, közigazgatási autonómiája kedvező feltételeket teremthetne a székely-magyar értékek megőrzésére, a helyi gazdasági állapotok fejlesztésére, a kivándorlás megfékezésére és egyéb problémák megoldására, orvoslására.  

A történelem nagy dátumai a magyarok és a románok számára nem ugyanazt jelentik. Egyiknek a fájdalom napja, másiknak ünnepnap. Egyiknek békehatározat, másiknak diktátum. Hogy csak két példát említsek: 1920. június 4, vagy 1940. augusztus 30. Az lenne az igazi tolerancia, tisztelet, kölcsönös megbecsülés más etnikumhoz tartozó embertársainkkal szemben, ha meg tanulnánk úgy ünnepelni, hogy ezzel ne zavarjuk érzelmeiket, érzéseiket, ne bántsuk meg őket önérzetükben! Március 15-én, vagy december 1-én olyan megemlékezéseket tartanánk, ahol nem a gyűlöletre és sovinizmusra apellálnánk, hanem a jóérzésre. Ez ügyben már legfőbb ideje lenne annak, hogy a magyar és román történészek egy közös asztalhoz üljenek, és igyekezzenek közös – bizonyítható igazságokon alapuló – nevezőre jutni. Ameddig ez nem történik meg, mindig lesznek olyanok, akik félremagyaráznak, elhallgatnak, elferdítenek bizonyos történelmi tényeket és mesékre, legendákra, hazugságokra alapozzák a történelmet. „Minden nemzetnek megvan a maga történeti mitológiája” – állítja Lucian Boia világszinten elismert, nagy tudású román történész-professzor. „Célunk nem az, hogy leromboljuk a történeti mitológiát. Ez azonban nem azt jeleni, hogy nem tartjuk fenn magunknak a jogot, hogy jelezzük: manapság milyen mesterséges módon táplálnak, sőt duzzasztnak fel egyes történeti és politikai mitológiákat…” Ideális esetben tehát a történészek feladata az lenne, hogy a történelem eseményeit objektíven mutassák be, és lehetőleg ne nagyon kommentálják személyes meggyőződésük szerint. Mert ha például a mítoszokat kommentálni, értelmezni próbálják, akaratlanul is megsértik a róluk kialakult képet, néptudatot.

„Egy nép, amely elfelejti saját történelmét, annak nincs múltja és nincs jövője, azt a népet elfelejti a történelem. Minden népnek a múltja képezi az alapot, a múltra épül a jövő, s amely népnek nincs múltja, nem lesz jövője sem” – írta igen helyesen Sándor József László, a hunok történetét bemutató könyvében. Ma, amikor szólhatunk, a több éven át igában tartott történelmünkről, feladatunk, hogy ezt meg is tegyük! De nem úgy, hogy valakit, vagy valakiket ezzel megsértsünk. Mégis az igazságokat ki kell mondanunk, még akkor is, ha ez némelyeknek nem tetszik. A közelmúltban helyesen fogalmazta meg egyik egyházi vezetőnk, hogy „a magyarság nem epret szedni jött erre a területre”, s ebből következően – tetszik ez egyeseknek vagy sem – bizonyos jogok illetik meg.


Share Button
Ennyien olvasták: 394

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.