Hír & hírháttér

Nem fogadta el a az EMNP Toró T. Tibor lemondását

A Néppárt Országos Elnöksége tegnapi ülésén kielemezte a választási kampányt, és az utána kialakult helyzetet.

DSC_0503

Megállapították, hogy az Országos Választmány döntése, miszerint a Néppárt államelnök-jelöltet állít Szilágyi Zsolt személyében jó döntés volt. A kampány alatt a Néppárt programja szerinti üzenetet sikerült átvinni: „bemutattuk Románia átalakítási tervét, a modern európai regionalizmus és föderalizmus elve alapján, képviseltük a magyarság többszintű autonómiaigényét, és kiemeltük Székelyföld területi autonómiájának szükségességét, az SZNT tervezete által fémjelzett egységes mozgalom keretében” – állítják.

Hangsúlyoztál: „Jelöltünk és a kampánycsapat jól dolgozott. Az üzenetet széles körben, a román és a magyar médiában, illetve az emberekkel való sokszoros találkozás során elmondta és országos témává emelte. Ezzel párhuzamosan a Néppárt országos ismertsége is emelkedett. Két fontos cél teljesült. Ennek ellenére az elért szavazatszám nem felel meg elvárásainknak. Bár megerősítettük szavazóbázisunkat és megőriztük a 2012-es parlamenti választáson elért szavazatarányt, nem tudtuk azt növelni. Ezzel szembesülve Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt hétfőn bejelentették, hogy felajánlják lemondásukat.

A Néppárt nem következmények nélküli szervezet. Az Országos Elnökség értékeli a két vezető felelősségvállalását, ugyanakkor megállapítja, hogy ezen felelősség közös. Ezért ebben a formában nem fogadja el a lemondásukat és a következő határozatokat hozza:  2014. november 30-ra összehívja a Néppárt Országos Választmányát, elrendeli az általános tisztújítást, és 2015. február 28-ra összehívja a rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlést.

„Meggyőződésünk, hogy az út, amin járunk, helyes. A következő hónapok alatt újraszerveződő és megerősödő csapattal készülünk a 2016-os helyhatósági választásokra” – szögezték le.

közlemény

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.