Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Nem kell büntetést fizetnie a kétnyelvű feliratokért a CEMO önkéntesének

Központ szeptember 22, 2015 Hír & hírháttér

A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Benedek Lehel Csabának, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség – írta hétfőn a Székelyhon portál.

utcatabla
A bíróság múlt héten kimondott ítéletéről Kincses Előd, az önkéntes ügyvédje számolt be hétfőn, egy sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint a másik megbírságolt önkéntesnek, Barabás Miklósnak a pere még folyamatban van.

Kincses Előd elmondta, hogy az eljárásban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését, és a reklámtörvény alapján járt el.

Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.

Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 233

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.