Központ
2017. november 19. vasárnap, Erzsébet
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Havazás
Kedd
Havazás

Október elsejéig elkészül a közszféra egységes bérezési törvénye

Központ szeptember 8, 2015 Hír & hírháttér

Október elsejéig elkészül a közszférában dolgozók fizetését rendező törvény, amelyet elfogad a kormány, majd október 15-éig beterjesztik a parlament elé – nyilatkozták hétfőn a Szociáldemokrata Pártból (PSD) származó források.

Az értesülést az alakulat vezetőségi ülését követően megerősítette Liviu Dragnea, a PSD ügyvivő elnöke. Mint mondta, Rovana Plumb munkaügyi miniszter ismertette a törvény elfogadásának menetrendjét, hogy a jogszabály október 15-éig eljuthasson a parlament elé.

A törvény szövegének véglegesítését több ízben is elhalasztották, az első határidő szeptember elseje volt.
Liviu Dragnea, a PSD ügyvivő elnöke augusztus végén úgy nyilatkozott, hogy a kormánykoalíció és az ellenzék várja a munkaügyi minisztériumtól a bérezési törvény tervezetét, hogy egyeztetni tudjanak arról.

Dragnea azt szeretné, ha a parlament egyszerre tárgyalna a jogszabályról a tisztségviselők fizetésének emelését célzó kormányrendelettel.

forrás: nyugatijelen.com / Mediafax

Share Button
Ennyien olvasták: 263

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.