Központ
2017. november 22. szerda, Cecília
Eső
Ma
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Péntek
Helyenként felhős

Örömpercek az ifjúság szép kertjében

Czimbalmos Ferenc-Attila június 27, 2017 Hír & hírháttér

8. osztály, 1987

Az otthon négy falán és szeretteinken kívül az élete közepén járó ember számára az emlékek, a gyermekkor színhelyei, eseményei, szereplői, az ifjúvá serdülésben oly annyira mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyó iskolai évek szintén egyre fontosabbak lesznek. Egyszer csak mind sűrűbben kezdünk gondolni a régi időkre. És ha a mulandóság üvegére kivetített emlékeink között kutakodunk, egyszercsak tudni vágyunk valamit a régi barátokról, egykori iskolatársakról, mindazokról, akikről egykor szentül hittük, hogy valamiért nagyon fontosak voltak számunkra, ám az élet forgószelei felkaptak mellőlünk és szétszórtak a szélrózsa minden irányába. Vajon mi lett velük? Élnek-e még?

Bizony negyvenen túl nagyon is természetes, emberi kérdések ezek, és ha egyszer szárba szökkentek lelkünkben, már űz is a legyőzhetetlen kíváncsiság, hogy a kérdésekre a feleleteket is megleljük. Nos, az ilyen válaszkereséseknek ideális keretei többek között azok a hagyományos véndiák találkozók, melyeken az egykor lánglelkű ifjak, mára már talpig emberré lett családos anyukák meg apukák, izgatottan és meghatódva toporognak az egykori Alma Mater bejáratánál, az újrafelfedezés varázslatos örömével nézegetve az ismerős, patinás falakat. Szemük fürkészi az arcokat: régi, csaknem elfeledett vonások után kutatnak. Öröm, mikor az archoz azonnal nevet is tud kapcsolni, de még nagyobb öröm egy hosszúra nyúlt pillantás után, hirtelen felismerni egykori padtársunkat. Milyen jó látni ilyenkor körünkben néhány szigorú vagy szelíd, de mindenképpen szeretett és tisztelt tanárunkat, akik féltő gondviseléssel vigyázták, irányították a világmegváltó álmoktól roskadozó lelkű ifjú titánokat.


Ilyen és ezekhez hasonló érzések, gondolatok kavarogtak bennem tavaly augusztusban, amikor a marosvásárhelyi egykori 2-es számú általános iskola (jelenleg Dr. Bernády György Általános Iskola) 1987-ben végzett VIII. D-osztályos diákjai osztálytalálkozóra sereglettünk össze. Amikor 29 évvel ezelőtt elbúcsúztunk iskolánktól. Sokáig nem törődtünk gyermekkorunk kedves színhelyével és – valljuk be őszintén – egymással sem, hiszen mindenkinek megvoltak a maga örömei és gondjai: a jelenben a jövőnek kellett élnünk, nem pedig a múltban, a múltnak.


De huszonkilenc év után megtört a jég, fontossá kezdett válni a múlt, benne mindaz, amit számunkra az életre felbatyuzó egykori iskolánk jelentett. És elindultunk egymás felé, kerestük, kutattuk a kapcsolatot egymással, s a sok-sok egy irányba ható teremtő erő egy felejthetetlen augusztusi napon osztálytalálkozóvá érett. Huszonkilenc év után, először. Jobb később, mint soha tartja a mondás, s meglehet, hogy mi, egykori VIII. D-sek az életben is kissé későn érő típusok voltunk. Sok víz lefolyt a Maroson, mióta az iskolakapun kiléptünk, azóta jócskán megváltoztunk, az egykori kisdiákokból felnőtt emberek lettünk, plusz kilókkal, pimaszul megjelenő ősz hajszálakkal, magas homlokkal, de ezek csak külsőségek. A lényeg sokkal mélyebben, a léleknek azokban a titokzatos rétegeiben érhető tetten, ahol közösek a gyökereink, az emlékeink és bárhogyan is változik a külsőnk, amikor egymásra nézünk, látjuk azt a hajdani kislányt, kisfiút, akivel nyolc éven át együtt koptattuk az iskola padjait, s akivel közösen ismertük meg a betűvetés káprázatos világát, és akivel kéz a kézben tettük meg az első lépéseket a tudás csodálatos fellegvárának máig tartó ostromában. Mindannak dacára, hogy huzamosabb ideig nem találkoztunk, akkor is úgy éreztük, hogy még mindig jól ismerjük őket, hiszen egykoron őszintén, tisztán kerültünk összeköttetésbe velük. Az osztálytalálkozó alkalmával jöttünk rá, hogy milyen kulcsfontosságú a beszélgetés, a régi emlékek felelevenítése, a régi dolgok megbeszélése. Örvendeni annak, hogy nem vagyunk magunkra a világban, hogy vannak emberek, akikkel összekötnek láthatatlan szálak, gyökerek, az idő…

Szőcs Éva tanítónéni

Hogy kitől, kiktől tanultuk el az élet eme, meg ennél sokkal tartalmasabb, mélyebb bölcsességeit (mint egyébként tudásunk sok-sok egyéb más javát)? Válaszként hadd álljon itt egy olyan lajstrom, amely emocionális töltetéből fakadóan több mint egy egyszerű névsor, hiszen a megnevezettek döntő befolyással voltak egykori diák-voltunk nyiladozó érzelmi, értelmi fejlődésére meg az iskolára való ráhangolódásunkra: Berecz Erzsébet osztályfőnök (zene), Liteczky Mária igazgatónő (rajz), Saszet Erzsébet (magyar), Irina Fabian (román), Kádár Ildikó (matematika), Bozedean Erzsébet (földrajz), Bóni Piroska és Csenteri Mária (biológia), Bodor Margit (fizika és kémia), Domjánsitz Judit (francia), Izsák Éva (angol), Gheorghe Păcurar (latin), Viorel Florea (testnevelés) és végül, nem utolsó sorban Szőcs Éva tanító néni.
Tavaly valamivel több mint fele gyűlt össze az egykori osztályközösségnek, idén ennél többre számítunk. Ezért engedje meg nekem a tisztelt olvasó, hogy jelen gondolataim zárásaként, az egykori osztálynaplóból nyilvános névsorolvasást tartsak:
Barabás József, Benczédi Csaba, Benedek Márton, Cucui Lóránd, Demeter Tünde, Derzsi Ágnes, Ferencz Zoltán Károly, Hegyi Ferenc, Kacsó Gabriella, Kiss Enikő, Kiss Judit, Kovács Ildikó, Kulcsár Judit, Láposi Enikő, Láposi Ildikó, Lengyel Anna, Magyari Edit, Mátyás Sándor (ő a találkozó megálmodója), Nagy Árkosi Árpád, Németh József Lehel, Oláh Enikő, Pap Amália, Puskás Ildikó Gabriella, Rácz Dalma Erika, Sárosi Vera, Szilágyi Dalma, Szilágyi Sándor, Székely Béla, Zöldi Éva. A néhai Bálinth Zoltán Tibor sajnos, soha nem találkozhat velünk…
Fiúk, lányok, nevetek hallatán/olvastán, válaszotok, mint régen, most is ugye az lesz: JELEN!

 

Berecz Erzsébet osztályfőnök

Share Button
Ennyien olvasták: 1239

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

1 Hozzászólás

  1. Dézsi Zoltán június 28, 2017 at 5:44 du.

    Nagyon szép és megható szavak! Gratulálok Cimbi! Üdv.

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.