Központ
2017. szeptember 23. szombat, Tekla, Líviusz
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

Országszerte egyedülálló projektbe fogtak a művészetis diákok

Pál Piroska június 1, 2017 Hír & hírháttér

Rendhagyó projektet kezdeményeztek a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanulói az iskola építész szakos diákjaival. Felvinczi Ana építésszel, tanárnőjükkel elhatározták, hogy a tanintézmény udvarát úgy rendezik be, hogy az iskola összes diákja azt ki tudja használni: miniamfiteátrumot, székeket, padokat építenek, szabadtéri tanulásra alkalmas teret alakítanak ki. Mindezt közösségi támogatásból tervezik megvalósítani.

A hét építészet szakos diák és tanáruk számára fontos volt, hogy az előbbiek megismerjék egy építkezési projekt minden fázisát: a terepfelméréstől, a terveken át, a kivitelezésig. Ebben a félévben kidolgozták a projekt elméleti részét, az építkezéseket pedig a nyári vakációban valósítanák meg, ha közösségi adakozásból összegyűl az erre szükséges összeg, azaz hozzávetőlegesen 3500 dollár.

A kezdeményezés a Hey!yard nevet viseli, és március, április folyamán az építészdiákok elemezték a megvalósítási lehetőségeket, illetve felmérték azt is, hogy a középiskolába járó egyes szakok diáksága mit tudna leginkább kihasználni. „Kihívás volt közvélemény-kutatást végezni arról, hogy az iskolástársainknak mit jelentene a hasznos tér, és annak terveit, létrehozásának lehetőségeit feltérképezzük” – írják a projekt honlapján a kezdeményezők.

„Itt közösen alkothatunk”

„Bár nyilván minden szak rendelkezik saját osztálytermekkel, ahol tanulhatnak, gyakorolhatnak a művészpalánták, viszont igen ritkán szocializálódunk, illetve alkotunk közösen. Ez az egyik fő célja a projektünknek, hogy olyan környezetet építsünk, ahol szívesen töltünk el közösen időt” – mondják a diákok bemutatkozó videójukban.

Közösségi támogatásból finanszíroznák

Az udvar berendezésének költsége 3500 dollárra rúg – azaz közel 15 000 lejre –, az összeg magába foglalja az alapanyagokat, szállítást, az eszközök bérlését, az építkezés ideje alatt használt asztalokat, illetve a támogatóknak szánt ajándékokat. Az adakozók számára a líceum tehetséges művészének, Horvath Dianának illusztrációit ajándékozzák, de köszönetképp a támogatók nevét bevésik a faszerkezetekbe, -bútorokba is.

Eddig közel 500 dollár gyűlt össze, és még 23 napig lehet támogatni a művészetiseket. Terveik szerint a szeptemberi tanévkezdésen mutatnák be és adnák át a megújult udvart.

Ezen az oldalon lehet finanszírozni a kezdeményezést: https://www.indiegogo.com/projects/hey-yard-architecture#/

Share Button
Ennyien olvasták: 211

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.