Központ
2017. szeptember 26. kedd, Jusztina
Eső
Ma
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Plágiummal vádolják Victor Pontát

Központ június 19, 2012 Hír & hírháttér

Plágiummal vádolják Victor Pontát

Plágiumvád merült fel Victor Ponta miniszterelnökkel szemben a Nature brit ismeretterjesztő hetilap szerint. A lap azt írja, hogy Ponta 2003-as, jogtudományból írt PhD értekezésének több mint fele korábbi publikációkból származhat a megfelelő hivatkozások feltüntetése nélkül. Ponta úgy nyilatkozott, készen áll bármilyen vizsgálatra.

 

A Nature-rel egy névtelen forrás osztott meg dokumentumokat. Ezek alapján a Nemzetközi Büntető Törvényszékről írt 432 oldalas román nyelvű disszertációjának több része szinte megegyezik a Dumitru Diaconu és Vasile Creţu román jogtudósok monográfiáiban található szövegrészletekkel. Emellett Ion Diaconu angol nyelvű publikációiból is lehetnek benne románra fordított részek. Victor Ponta nagyon kevés módosítással könyv formájában is megjelentette doktori dolgozatát 2004-ben, emellett egy 2010-es könyv alapjául is szolgált a disszertációja.

Amennyiben a vádak valósnak bizonyulnak, akkor a társadalmi nyomás lemondásra kényszerítheti Pontát. Egyben megkérdőjelezik, hogy a kormány milyen lépéseket tud tenni a korrupció visszaszorítására, írja a Nature.

A Nature is megkereste Pontát is, de a román miniszterelnök nem reagált a plágiumvádra.  A külföldi útjáról hazatérő Victor Ponta hétfő este úgy nyilatkozott: készen áll arra, hogy alávesse magát bármilyen intézmény vizsgálatának a plágiumvád ügyében. Szégyenletesnek tartotta, hogy annak a tanárnak a plagizálásával gyanúsítják, aki előszót írt doktori dolgozatához.

Ponta a Bukaresti Egyetemen szerezte a PhD-jét, miközben külügyminiszter volt Adrian Năstase volt miniszterelnök kormányában. Năstase volt Ponta dolgozatának bírálója is.

A plágiumvádról közölt tudósításában a Mediafax hírügynökség felidézi, hogy Traian Basescu államfő néhány napja ironikusan beszélt a miniszterelnök jogtudományi doktori címéről, amikor a Román Kulturális Intézet ügyében hozott kormányrendeletet kommentálta.

Victor Ponta is azt érzékeltette első nyilatkozatában, hogy Traian Basescu államfőt sejti a plágiumvád hátterében. Megemlítette, hogy Daniel Funeriu államelnöki tanácsos rendszeresen ad interjúkat a Nature folyóiratnak. Ponta ugyanakkor komikusnak nevezte, hogy a Nature egy jogi témával foglalkozik.

“Nekem egy politikai válaszom van erre: azt üzenem Basescu úrnak, mindemellett én fogok június 28-án Brüsszelbe menni” – szögezte le Victor Ponta arra utalva, hogy nem tudtak megegyezni az államfővel, melyikük képviselje Romániát az Európai Tanács júniusi ülésén.

Május közepén lemondott a plágiummal gyanúsított Ioan Mang román oktatási miniszter, aki a Romania libera napilap szerint Nagyváradon megjelentetett egyik dolgozatában szó szerinti részleteket vett át külföldi kutatók tanulmányából anélkül, hogy szabályosan hivatkozott volna a forrásra. Mang tagadta a vádakat.

Forrás: index.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 133

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.