Központ
2017. augusztus 24. csütörtök, Bertalan
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

POL: Kevesebb közpénzből való bulizást, több iskolafelújítást

Pál Piroska július 27, 2016 Hír & hírháttér

Marosvásárhelyen premiernek számító, valós időben, élőben is közvetített, kétnyelvű sajtótájékoztatót tartott a Szabad Emberek Pártja (POL). Az önkormányzati képviselőtestület tagjai – Radu Bălaş, Győrfi Júlia és Hermann Mark Christian – nehezményezték, hogy a sürgősségileg beterjesztett költségvetés-kiegészítést csomagban akarták a képviselőkkel elfogadtatni, és elegendő időt sem adtak azok áttanulmányozására. Mint mondták, az első csatájukat megnyerték: már a szakbizottságokban elutasították, és a mai tanácsülés napirendjéről is levették a vonatkozó tervezetet.

tanácsülés

A kiegészítés a sporttámogatásokra és a kulturális programok finanszírozási összegének növelésére vonatkozott. A városi tanácsosoknak 52 millió lej sorsáról kellett volna határozniuk. „Talán a mi nyomásgyakorlásunk is hozzájárult ahhoz, hogy a város vezetése a következő hónapra halasztotta a tervezetet, így 30 napunk van arra, hogy átnézzük a vaskos iratcsomót és módosítási indítványt nyújtsunk be” – mondta el Bălaş. Hozzátette, hogy emellett közigazgatásban megvalósuló átláthatóságra vonatkozó jogszabály előírja, hogy a határozattervezeteket napirendre tűzés előtt 30 napig nyilvános vitára kell bocsájtani.

Információ hiányában nem szavazunk semmiről!

„A kiegészítésben szereplő óriás összegekhez nem volt társítva részletes leírás, hogy pontosan mire is költenék azt a pénzt. Előfordulhat, hogy tényleg szükséges közel 100%-os kiegészítés 1-1 költségvetési tételhez, de amíg nem tudjuk konkrétan és részletesen, hogy mi is az, addig nem szavazhatunk róla” – fejtette ki.  Azt is elmondta, hogy felháborítónak tartja, hogy a városháza kulturális események címszó alatt nagyon sok pénzt költ el szinte teljesen ugyanolyan jellegű és műfajú eseményekre. „Amíg az iskolákban borzasztó körülmények között tanulnak a diákok, addig bulikra és fesztiválokra költeni nagyon nagy meggondolatlanság. Ezzel úgy viselkednénk, mint a szülő, akinek nincs pénze a gyerekének iskolai füzetet vásárolni, de az étteremben zenészeket hív az asztalához” – példázza Radu Bălaş.  Azt is elmondta, hogy a magyar tolmácsgép helyett egy Skoda Octavia személygépkocsit kért a szakigazgatóság vezetője.

Iskolai sportpályákra kell fordítani az élsportnak szánt összeget!

„A profi sportcsapatok számára előirányzott 5,2 millió lejes támogatást 10 millió lejre akarják növelni. Mi is úgy véljük, hogy ez az összeg a sporttevékenységet kell támogassa, ám mi módosításként az iskolai sportpályák felújítására fordítanánk az összeget” – vázolta egyhangú véleményét Bălaş és Hermann.

A kulturális projektek finanszírozása is „gyanús”

„Idén alig 1,4 millió lejt utaltak ki a civil szervezetek számára, amelyek projektjei szigorú feltételeknek kellett megfeleljenek, más kulturális szolgáltatásokra azonban 6 millió lejt szavaztak meg, amit most további 800 ezer lejjel toldanának meg pályáztatás nélkül. Emellett az Untold előszobájaként beharangozott vásárhelyi esemény elmarad, és az erre megszavazott 450 ezer lejt most átirányítanák egy Vásárhely multikulturális város elnevezésű projektre, amelyről nem közölnek semmiféle információt” – tudtuk meg Hermanntól.  „Ez a közpénz elherdálásának iskolapéldája” – szögezte le.

Mașca vs. Forgatag

Bár Dan Mașca, a POL elnöke nem szólalt fel a sajtótájékoztatón, Facebookon a minap kifejtette a véleményét, miszerint a Forgataggal túl bőkezűen bánna a polgármesteri hivatal. „A Forgatag új projekt és 150000 lejt kap.(…) Most van miből élnie Portik Vilmosnak és Soós Zoltánnak. A kampánymunka meghozta a gyümölcsét, már ha nem kapott helyet a listán (Portik – szerk. megj.), vagy nem volt esélye, hogy megnyerje a választást (Soós – szerk. megj.)– írta Mașca a Facebook oldalán.

Újságírói kérdésre, Hermann elmondta, hogy nem azzal van probléma, hogy a Forgatagot támogatná a hivatal, hanem a méltánytalansággal, azaz, hogy más, román rendezvények tízszer nagyobb összegben részesülnek. Balas szerint problematikus az is, hogy projekt benyújtása nélkül finanszíroznák a Forgatagot. A POL tagjai azt szeretnék, hogy jövőtől minden kulturális rendezvénynek szánt támogatást egyenlő feltételek mentén, pályáztatás útján ítéljenek meg.

Címoldali fotó: POL Facebook-oldala

Share Button
Ennyien olvasták: 501

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.