Központ
2017. szeptember 26. kedd, Jusztina
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Ponta csökkentené az államfő szerepét

Központ szeptember 10, 2012 Hír & hírháttér

Ponta csökkentené az államfő szerepét

Alkotmánymódosítással csökkentené a mindenkori államfő belpolitikai szerepét Victor Ponta választási győzelme esetén egy vasárnapi osztrák lapnak adott interjúja szerint.

 

A kormányfő a Die Pressének nyilatkozva azt mondta, hogy ha a választásokon további négy évre kap felhatalmazást, akkor 2013-ban “alkotmányreformot” akar véghezvinni. 


“A legutóbbi (belpolitikai) válság egyik tanulsága, hogy a jelenlegi alkotmány túl kevés eszközt kínál az ilyen konfliktusok feloldására” – jegyezte meg Ponta.

Kijelentette, hogy olyan államfőt szeretne, aki “a kormányzást a kormányra hagyja” és a reprezentatív feladatokra összpontosít. Mint mondta, problematikusnak tartja, ha az államfő beavatkozik, és nézete szerint Băsescu elnök “ebből a szempontból erős személyiség”.  Rámutatott, hogy Traian Băsescu jelenlegi államfő mandátuma 2014-ben lejár. “A reform tehát nem ellene irányulna”.

“Utódának azonban meg kell értenie, nem az a feladata, hogy a kormány munkájába belekontárkodjon, hanem hogy képviselje az országot és közvetítsen a politikai táborok között” – folytatta. Ponta szerint Románia ezen a téren “tanulhatna” Ausztriától és Heinz Fischer jelenlegi osztrák államfőtől.

A miniszterelnök elismerte, hogy követett el hibát Traian Băsescu államfővel való konfliktusában. “Most már megértem, hogy az események sebessége nyugtalanító volt. Ami számunkra logikus és legitim volt, az Románián kívül másként hatott” – mondta. Úgy vélekedett, a sürgősségi rendeleteket nem magyarázták meg a megfelelő módon, emellett több időre lett volna szükség. Hozzátette: “az előző kormány 140 sürgősségi rendeletet hozott, de ezen senki sem háborodott fel”.

A Victor Pontát delegáló pártszövetség, a Szociál-liberális Szövetség (USL) kezdeményezésére a parlament július elején felmentette hivatalából az államfőt és népszavazást kezdeményezett a leváltásáról. 

A július végén megtartott referendumon ugyan a Băsescu leváltását akarók óriási többségben voltak, de a részvételi arány nem érte el a minimálisan szükséges 50 százalékot. Így a népszavazást az alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította, s ezután az elnök visszatért hivatalába.

forrás: manna.ro/mti

 

Share Button
Ennyien olvasták: 115

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.