Központ
2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
Zivatar valószínű
Kedd
Zivatar valószínű
Zivatar valószínű
Holnap
Zivatar valószínű
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű

Ponta: kormányfő maradok, dialógust szeretnék Iohanisszal!

Központ november 18, 2014 Hír & hírháttér

Victor Ponta kormányfő tegnapi sajtóértekezletén kijelentette, készen áll a dialógusra Klaus Iohannis megválasztott elnökkel, és megemlítette: nem fog lemondani kormányfői tisztségéből, és tovább akarja az országot kormányozni a jelenlegi koalíciós partnerekkel és a PLR-vel.

ponta1
A kormányfő kijelentette, gratulál a megválasztott államelnöknek, Klaus Iohannisnak, megemlítve: az új elnöknek legitimitása lesz. A PSD elnöke azt mondta, meggyőződése, hogy Iohannis mindent megtesz, ami tőle függ, hogy véghezvigye, amit magában feltett.

A kormányfő azt mondta, a vasárnapi választások azt mutatják, hogy Románia szilárd demokrácia.

„Kifejezem azon kívánságomat, hogy Iohannis úrral dialógust folytassak” – mondta Ponta, megemlítve, meggyőződése, hogy az új elnök is együtt akar majd működni vele és a kormánykoalícióval.
„Romániának stabilitásra és előreláthatóságra van szüksége. Személy szerint számomra az lenne a legkönnyebb, a legjobb, ami legalábbis a családomat illeti, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akikkel eddig dolgoztam, és leköszönjek” – mondta Ponta. Majd folytatta: „Ahogyan mi tiszteletben tartjuk a tegnap adott voksot, úgy a románok is 2012-ben megszavazták egy kormánykoalíciót és egy kormányt, és mi ezt tovább visszük. Amíg a koalíció támogatását élvezem, kormányfő maradok”.

forrás: nyugatijelen.com / Mediafax

Share Button
Ennyien olvasták: 180

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.