Központ
2017. november 19. vasárnap, Erzsébet
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Havazás
Kedd
Havazás

Románia egyelőre nem vezeti be az eurót

Központ április 27, 2016 Hír & hírháttér

Románia letett arról, hogy 2019-ben bevezesse az eurót, egy új csatlakozási céldátumot pedig csak jövőre a következő kormány fog meghatározni – írta a Profit.ro portál szerdán.

euro1

Az internetes újság szerint ez az Európai Bizottságnak küldendő román konvergenciaprogram tervezetéből derült ki, amelyben a jelenleg tisztségben lévő szakértői Ciolos-kormány megerősíti ugyan Románia kötelezettségvállalását a közös fizetőeszköz bevezetésére, de az újabb céldátum meghatározását átengedte az év végén esedékes parlamenti választások nyomán megalakítandó új kormánynak. A portál felidézte: a szociáldemokrata Victor Ponta vezette akkori kormány tavaly még arról tájékoztatta Brüsszelt, hogy Románia 2019 január elsején szándékozik csatlakozni az euróövezethez, Mugur Isarescu, a jegybank kormányzója viszont több nyilatkozatában is arra figyelmeztetett, hogy ez a határidő politikai szempontból mobilizáló lehet ugyan, de gyakorlatilag tarthatatlan.

Ponta már 2014-es évértékelő sajtóértekezletén úgy fogalmazott, Románia akár “holnap is bevezethetné az eurót”, mert teljesítette a konvergenciakritériumokat, de a gazdaság versenyképessége még nem teszi lehetővé az euróövezeti csatlakozást. 2012 végéig a román vezetők még azt hangoztatták, hogy az ország 2015-ig vezeti be a közös fizetőeszközt, néhány hónappal később Traian Basescu akkori államfő már 2017-et emlegetett.
Ahhoz, hogy Románia tarthassa a 2019-es csatlakozási céldátumot még idén be kellene vezesse az eurózóna előszobájának nevezett ERM-2-es árfolyam-mechanizmust, vagyis meg kellene határoznia a lej-euró átváltási árfolyamot, és kötelezettséget kellene vállalnia, hogy a román fizetőeszközt a kötött árfolyamtól legfeljebb 15 százalékban eltérő sávban tartja. A román központi bank elnöke szerint ennek előkészítése bonyolult folyamat, amit már lehetetlen idén júniusig befejezni.

forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 237

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.