Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Borús
Holnap
Borús
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

Saját székletüket ették az éhező gyerekek

Központ szeptember 4, 2013 Hír & hírháttér

ehezogyerekSaját székletüket ették az éhező gyerekek

Az öt, Bârlad városában élő testvér egy lépésre volt a haláltól, koncentrációs táborokra jellemző körülmények közt éltek.

 

Koszosak, rongyosak, éheznek és félnek – így jellemezték a Gyerekvédelem munkatársai az öt kisgyereket. Lakóhelyükön sem áram, sem víz, sem bútorok nem voltak. Kevéske vagyonuk egy héttel ezelőtt porrá égett egy tűzesetben, a gyerekek pedig egy lépésre voltak a haláltól.

A legidősebb, kilencéves testvér autista, őt hétéves öccse mentette meg a lángoktól. A szülők ekkor nem tartózkodtak otthon – egyébként is gyakran elmentek a házból, és elfelejtettek hazatérni, étlen-szomjan magukra hagyták gyerekeiket, köztük egy alig öthónapos csecsemőt.

A szomszédok bejelentésére a Gyerekvédelem munkatársai számtalanszor megjelentek a helyszínen: a szülők megígérték, mindent megtesznek, hogy a kicsik élelmet, ruhát, és minden egyéb szükséges eszközt megkapjanak, de végül semmit sem tettek ezért. A szomszédok szerint a gyerekek annyira éheztek, hogy saját ürüléküket is megették.

„Súlyosan elhanyagolták őket orvosi, társadalmi és oktatási szempontból is. Kérvényeztük a gyerekek elvételét a családtól” – nyilatkozta Ionel Brătinau, a helyi Bántalmazott Gyerekek Sürgősségi Központjának vezetője.

Mind az öt testvér részt fog venni egy orvosi, társadalmi és pszichológiai felzárkóztató programban. Nem fejlődtek normálisan, a legkisebb, öthónapos gyerek úgy néz ki, mint egy egyhetes csecsemő. Autista bátyját egy időre a Gyermekfelügyeletnél helyezik el, mindaddig, amíg megfelelő nevelőszülők kerülnek számára.

Forrás: manna.ro/libertatea

 

Share Button
Ennyien olvasták: 124

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.