Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Eső
Hétfő
Eső

The Sun: Erdély az első meglátogatandó célpont 2016-ban!

Központ március 2, 2016 Hír & hírháttér

A The Sun újságírói 48 órát töltöttek Erdélyben, aminek nyomán leszögezték, Erdélybe nem érdemes csak a Drakula-mítosz miatt látogatni el, hanem kilátásaiért, „a mintha a Harry Potterből kiragadott” kastélyaiért, illetve kanyargós utcákon rejtőzködő kiskocsmáiért is érdemes eljönni.

erdely
Ebben az évben a Lonely Planet Erdélyt tökéletes célpontnak nevezte az utazók számára. Most a The Sun újságírói mondják azt, hogy a „feszület és a fokhagymafüzér opcionális”, ha Erdélyben jár az ember, cserében a tájat és az épített örökséget dicsérik.

Egyebek mellett írnak Kolozsvárról, ahol elmondásuk szerint a turisták képzőművészeti galériák és színházak között szlalomozhatnak. Mivel a Kárpátokban hiúzok, farkasok és medvék élnek, a The Sun újságírói arra biztatják a turistákat, hogy menjek el a medvék zernyesti szentéjébe, ahol a világ ketreceiből és cirkuszaiból megmentett medvék élnek luxuskörülmények között.

Kitérnek természetesen a 14. századi törcsvári kastélyra is, ami egy sziklán „kuporog”, és ami az ihletforrása Drakula gróf otthonának Bram Stokernél – írják a cikk szerzői, akik kitérnek a lenyűgöző kilátásra, ami akkor tárul a turisták szeme elé, ha felmennek a tornyokhoz vezető titkos lépcsőkön.

forrás: nyugatijelen.com / Mediafax

Share Button
Ennyien olvasták: 310

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.